Milliós bírságot kaphatnak azok az autósok, akik ezt nem tudják

A briteket arra figyelmeztették, hogy nem mindig éri meg autóik csinosítgatása, átalakítása. Súlyos bírságot kaphatnak ugyanis azok, akik mélynyomót szereltetnek az autójukba, vagy ablakokat besötétítik. Ha ugyanis a szabályokat megszegik, akár 2.500 fontos (egymillió forintos) büntetést, és több büntetőpontot is kaphatnak.
Az alacsonyabbra engedett autók nem feltétlenül jelentenek törvénysértést, de fontos, hogy ez semmiképpen ne zavarja a kormányzást, és az autó fényszóróinak magasságát. A felfüggesztés módosítását mindig hozzáértő szerelőnek kell elvégeznie, és az alkatrészeket soha nem szabad összevágni és összehegeszteni, mivel ez veszélyessé teheti az autó vezetését.
A járműhöz lehet spoilert hozzáadni, de azt biztonságosan kell rögzíteni a karosszériához, hogy vezetés közben ne váljon le, és ne legyenek rajta veszélyesen éles szélek. A brit KRESZ szabálya szerint a spoiler nem akadályozhatja a vezető kilátását az útra vagy a forgalomra.
A fényszórók sötétíthetők, de legfeljebb 50 százalékos mértékben. Ezeknek viszont elöl fehér vagy sárga, hátul pedig piros színűnek kell maradniuk. A brit KRESZ kimondja, hogy az autó fényszóróinak mindig működniük kell, és azokat tisztán kell tartani.
Ha a járművezetők nem tartják be ezeket az előírásokat, és ezért veszélyes állapotban használják autójukat, 2.500 font bírságra számíthatnak, valamint három büntetőpontra a jogosítványaikban.
A mélynyomó beszerelése nem törvényellenes, de ha az túl hangos, és így riadalmat kelthet, akkor a rendőrség megállíthatja a járművet. A britek 2002. évi rendőrségi reformtörvénye értelmében a rendőrségnek jogában áll lefoglalni és elszállítani az autót, ha a járművezető nem tartja be a zajszintre vonatkozó figyelmeztetést.
A törvény előírja, hogy az autó első szélvédőjének legalább 75 százalékban, míg az első oldalablakoknak legalább 70 százalékban kell átengednie a fényt. Az ezeket az előírásokat sértő üvegek felszerelése vagy értékesítése illegális, és ha egy autó ablakai túlságosan sötétítettek, a sofőr "eltiltó határozatot" kaphat, amely megakadályozza, hogy a járművet használja, amíg az extra sötétítést el nem távolítják. Alternatív megoldásként kaphat egy büntetőfelhívást, amely 60 font (26.000 forint) pénzbírságot és három büntetőpontot von maga után a jogosítványban.
Illegális a kipufogót úgy változtatni, hogy emiatt a jármű hangosabb lesz, miután az már "típusjóváhagyást" kapott, azaz megfelel a környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak. A rendőrség akkor is intézkedhet, ha egy autó hangtompítója nem úgy működik, ahogyan azt tervezték. A túl zajos kipufógós autó miatt annak vezetője ötven font (22.000 forint) bírságot kaphat, és az ominózus autót kivonhatják a forgalomból, amíg a kifogásolt kipufogót el nem távolítják.
Egy halloweeni ruházat miatt is bírságolnak már a rendőrök ebben az országban. A briteknél a körforgalomban elkövetett szabálytalanság is hatalmas pénzbírságot von maga után. Az Origo a denevér Kresz szabályait is bemutatta, olvassa vissza.