Ingyen adja a bútorokat az IKEA, mutatjuk, hogy lehetséges ez

Az Örs vezér téri Ikea áruház 2020. május 1-jén Ikea bútor áruház üzlet Budapest
Vágólapra másolva!
Az IKEA olyan kampányt indított, amelynek az a lényege, hogy a vásárlók által az áruházak megközelítésére fordított időt átváltják készpénzre, amit felhasználhatnak a vásárlásuk során. 
Vágólapra másolva!

Az újítást az Egyesült Arab Emírségekben tesztelik, és úgy fog működni, hogy amennyiben megosztja valaki velük a Google Maps adatait, akkor az áruházba való utazásának idejét átváltják pénzre - méghozzá az ottani átlagos órabér szerint, ami 105 dirham, azaz valamivel több mint 10.000 forint.

Elképesztő kampányt indított az IKEA, akár ingyen is hozzá lehet jutni a kívánt termékhez Forrás: Medgyesi Milán - Origo

Ehhez az ötletet az adta, hogy az IKEA áruházak általában a nagy alapterületigény miatt nem a belvárosokban, hanem elsősorban a külső területeken találhatók. Ezért a bútoráruházlánc azt várja a kampánytól, hogy többen bevállalják majd a hosszabb utazást, ha kapnak érte valamilyen bónuszt, ez pedig végeredményben nagyobb forgalmat fog generálni a számukra. Bármilyen IKEA-ban kapható cikkért fizetni lehet az utazási idővel is, és természetesen a vásárló a saját pénzével is kiegészítheti az összeget, ha nem utazott annyit, hogy megkaphassa érte a árucikk teljes árát - írja a Promotions.hu.

Az akcióban való részvétel feltétele, hogy a Google Mapsszel a vevők megosszák a helyzetüket, és ezt az IKEA-nak is megmutassák, ez alapján számolják ki azt az összeget, amit levásárolhatnak.

Az IKEA-val kapcsolatos további cikkeinkbe itt, itt, itt és itt olvashat bele.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!