Betiltották a leghíresebb enciklopédiát a sör miatt

bírói kalapács törvény
http://www.dreamstime.com/royalty-free-stock-image-law-concept-backgronud-mallet-legal-code-scales-justice-studio-shots-image34189826
Vágólapra másolva!
A világ egyik legnagyobb országának összesen 50 állama van, melyeknek a szövetségi törvények (federal law) mellett saját jogszabályaik (state law) lehetnek. Így az Egyesült Államokban például az ügyvédek csak abban az államban dolgozhatnak, ahol diplomáztak, ha máshol szeretnének érvényesülni, muszáj letenniük egy másik vizsgát. A különböző törvények között előfordul néhány furcsa, melyekről nehéz elhinni, hogy egyáltalán valaha léteztek, sőt, a mai napig hatályban vannak. Cikkünkben összegyűjtöttük Texas állam legabszurdabb jogszabályait!
Vágólapra másolva!

Tilos mások tehenét megfejni engedély nélkül

A texasi Büntető Törvénykönyv egykor kimondta, hogy tilos más ember tehenét megfejni. Amennyiben valaki mégis megtette ezt, legfeljebb 10 dolláros bírságot szabhattak ki rá. A jogszabályt 1974-ben hivatalosan hatályon kívül helyezték, de ettől függetlenül még mindig nagyon udvariatlan dolognak számít más állatának fejése.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Nem szabad a szomszéd szemetét megenni

Akármennyire is kívánja meg valaki a szomszéd szemetét, engedély nélkül tilos belőle ennie. Amennyiben az illető mégis belekóstolna mások hulladékába, akár börtönbe is kerülhet birtokháborításért és tulajdonlopásért.

Illusztráció Forrás: AFP/Joel Saget

A cikk a következő oldalon folytatódik!