Vágólapra másolva!
A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramon keresztül 722 vállalat együttesen közel 504 milliárd forint kedvezményes kamatozású hitelre szerződött le. Ebből eddig 108 milliárd forintot fizettek ki a cégeknek. A legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelt övezi, 480,4 milliárd forintnyi kölcsönre már a szerződéskötés is megvalósult, míg a beruházási hitelcél esetén (beleértve a lízingrefinanszírozást is) 23,4 milliárd forintnyi kontraktust kötöttek meg.
Vágólapra másolva!

Már meghaladja az 500 milliárd forintot a megkötött hitelszerződések értéke a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Felidézték, hogy a háború okozta kedvezőtlen gazdasági hatások ellensúlyozása, a recesszió kivédése és az egészséges hitelezés megőrzése érdekében döntött a kormány a hitelprogram elindításáról. Kiemelték, a hitelprogram a jelenlegi magas kamatkörnyezetben rendkívül kedvező, a futamidő végéig fix kamat mellett érhető el.

Forinthitel esetén jellemzően legfeljebb 6, euróhitelnél pedig legfeljebb 3,5 százalékos szinten.

A hitelprogramot bejelentése óta hatalmas érdeklődés övezi, az eredetileg meghatározott 700 milliárdos keret gyakorlatilag egy hónap alatt kimerült. A kormány, látva a vállalkozások beruházási igényét és hiteléhségét, szem előtt tartva a családok és a gazdaság védelmét, további 300 milliárd forint biztosításával 1000 milliárdra emelte a rendelkezésre bocsátható források összegét. Így forgóeszközhitelből végül 600 milliárd, beruházási hitelből 400 milliárd forint kerülhet ki a hazai gazdaságba – írták a közleményben.

Hatalmas siker a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2012 Pressmaster/Shutterstock. No use without permission./Pressmaster

Az EXIM Magyarország forgóeszköz- és beruházási, valamint lízingkonstrukciónak értékesítésében 21 hitelintézet és pénzügyi vállalkozás vesz részt. A hitelprogramra eddig 2124 kölcsönkérelem érkezett az EXIM Magyarországhoz közvetlenül és a partnerein keresztül. A már szerződött hitelállomány alapján megállapítható, hogy 722 vállalat együttesen közel 504 milliárd forint kedvezményes kamatozású hitelre szerződött le, amiből eddig 108 milliárdot fizettek ki – olvasható a minisztérium közleményében.

A legnagyobb érdeklődés a forgóeszközhitelt övezi, 480,4 milliárd forintnyi kölcsönre már a szerződéskötés is megvalósult, míg a beruházási hitelcél esetén (beleértve a lízingrefinanszírozást is) 23,4 milliárd forintnyi szerződéskötésre került sor. A szerződött ügyfelek arányát vizsgálva az tapasztalható, hogy 75 százalékukat a mikro-, kis- és középvállalkozások adják. Az átlagos hitelösszegek a szerződött ügyletek esetén a forgóeszközhitelnél 684,7 millió, a beruházási hitelnél 491,3 millió forintot érnek el. A lízingügyletek esetén a hitelösszeg átlagosan 35,6 millió forint volt.

A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram keretében leszerződött vállalatok több mint 82 százaléka a gazdaság három jól körülhatárolható szektorából érkezett: az ügyfelek 40,9 százaléka a feldolgozóiparban, 34,2 százalék a kereskedelem és a gépjárműjavítás területén, 7,1 százaléka pedig a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat szektorban tevékenykedik –

közölte a szaktárca.

A szerződött hitelállomány 32,1 százaléka a közép-magyarországi régióhoz, 17,7 százaléka az észak-alföldi régióhoz, 13,4 százaléka a dél-alföldi régióhoz köthető. A Közép-Dunántúlhoz a szerződött hitelállomány 13,3, Nyugat-Dunántúlhoz 9,9, Dél-Dunántúlhoz 7,9, míg Észak-Magyarországhoz 5,7 százaléka köthető – tájékoztatott a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.