Májustól olcsóbban kapják a gázt és az áramot a vállalkozások

MVM, Szerencs
Munkatársak dolgoznak az MVM új ügyfélszolgálati irodájában Szerencsen az átadás napján, 2023. május 5-én.
Vágólapra másolva!
A korábbi időszakhoz képest májustól a vállalkozások nagy része sokkal olcsóbban tudja vételezni a gázt és az áramot - mondta az energiaügyi miniszter pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szerencsen, az MVM helyi ügyfélszolgálati irodájának átadásán.
Vágólapra másolva!

Lantos Csaba hangsúlyozta, a kormány rezsivédelmi rendszere év végéig biztosan hatályban marad, a törekvés pedig az, hogy ezt az intézkedés a jövőben is fenntartható legyen.

A miniszter beszédében elmondta, a tavalyi év hosszú távon elviselhetetlen energiaárakat hozott magával.

A lipcsei áramtőzsdén augusztusban például volt olyan nap, amikor ezer euróba került egy megawattóra áram és 350 euró fölé emelkedett egy köbméter gáz ára.

Azóta ugyan rendeződtek az árak, de a pandémiát megelőző időszakhoz viszonyítva továbbra is magasak maradtak.

- hangoztatta.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter beszédet mond az MVM új ügyfélszolgálati irodájának átadásán Szerencsen 2023. május 5-én. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Vajda János

A tárcavezető szerint a fenntartható és stabil hazai energiarendszer létrehozásában fontos szerepe volt a rezsicsökkentésnek,

2013-tól Európában messze a legalacsonyabb áron jutnak hozzá a hazai fogyasztók a földgázhoz és az áramhoz.

Az energiaár-támogatást minden magyar háztartás élvezheti, a tavalyi változtatások ellenére az átlagfogyasztás szintjéig minden háztartás számára továbbra is elérhető ez a kedvezmény - hangsúlyozta. Lantos Csaba megjegyezte, fontos volt a kabinet számára, hogy a nem lakossági szereplők, szociális és közintézmények, valamint vállalkozások elérhető áron, jelentős kedvezménnyel jussanak hozzá az energiához.

Emlékeztetett, a tavaly elindított "rezsivédelem 2.0" sokak számára jelentett magasabb energiaszámlákat, ami miatt sokszorosára nőtt az MVM ügyfélforgalma. A megemelkedett ügyintézési idő miatt telefonon is nehezen voltak elérhetőek az ügyfélszolgálatok, ennek kiküszöbölésére növelték meg a ügyfélszolgálati pontok létszámát.

Munkatársak dolgoznak az MVM új ügyfélszolgálati irodájában Szerencsen az átadás napján, 2023. május 5-én. Forrás: MTI/Mti Fotószerkesztőség/Vajda János

Ezzel sikerült teljesen kezelhető méretűvé tenni a várakozási időket, "minden szempontból elértünk oda, ami normálisnak tekinthető" - fogalmazott a miniszter.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője a megnyitón arról beszélt, sok infrastrukturális beruházás van folyamatban Tokaj-Hegyalján, de legalább ilyen fontos, hogy az ügyeiket gyorsan és helyben intézhessék az itt élők. Kiemelte, Miskolc mellett immár Szerencsen is van az MVM-nek állandó ügyfélszolgálati irodája.

Bozóky Anita, az MVM csoportszintű kommunikációs és társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, a most átadott irodában a hét öt napján intézhetik árammal és földgázzal kapcsolatos ügyeiket az ügyfelek.