Hamarosan át lehet kelni az új Duna-hídon - videó

paksi, Duna-híd, híd, építés
Vágólapra másolva!
Az előre meghatározott ütemterv szerint halad az ország legnagyobb hídépítési projektje, a Paks és Kalocsa között épülő új Duna-híd, amelyről most látványos videó érkezett.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, a Kalocsa-Paks Duna-híd idén április végén érte el a legmagasabb pontját. Ekkor befejeződött a jobb ártéri hídszerkezet hossztolása, és a helyére került a 286 méter hosszúságú, 2000 tonnás acél felszerkezet.

Majd decemberben látványos pillanatához ért a projekt: megvalósult a mederhíd balparti zárása.

A Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében zajló hídépítés újabb emlékezetes mozzanatait a Magyar Építők videósai is megörökítették: a helyenként szakadó hóesés ellenére minden a terveknek megfelelően megvalósult.

Egy hónap múlva már a mederhíd mellett két hullámtéri hídból álló, teljes hídon át lehet majd kelni.

Az építkezés előrehaladásáról korábban készült videót itt tekintheti meg, egy másik, szintén a Dunán létesülő folyami átkelő, a mohácsi Duna-híd projektjéről pedig itt írtunk korábban.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában zajló fejlesztésben februárban várhatóan a középső mederzárás is megvalósul, így akkortól kezdve már a mederhíd mellett két hullámtéri hídból álló teljes hídon át lehet majd kelni.