Rengeteg boltját zárja be a magyarok körében kedvelt üzletlánc

Making sure it's the one I want, kozmetikum, szépségápolás, illusztráció
Kozmetikumok között válogat egy vásárló (illusztráció)
Fotó: Jacob Wackerhausen
Vágólapra másolva!
Csődeljárás alá került a The Body Shop, a szépségápolási és kozmetikai termékeket kínáló kiskereskedelmi lánc. A cégnek Magyarországon is vannak üzletei.
Vágólapra másolva!

Nem tudott úrrá lenni nehézségein a The Body Shop nevű üzletlánc. A cégnél nemrég csődeljárás indult. Most kiderült, hogy az Egyesült Királyságban működő 198 üzletük jelentős részét kénytelenek bezárni, bár közlésük szerint az egységek "több mint fele" továbbra is nyitva marad.

A londoni székhelyükön dolgozók mintegy 40 százalékát bocsátják el, ott 400-an maradnak alkalmazásban a leépítés után.

A legutolsó elérhető, 2022-es adatok szerint a vállalat közel 200 brit üzletében összesen 1641 fő dolgozott.

image

A márka egyik brit üzletének bejárata / Retail Gazette

Az 1976-ban alapított társaság hosszú ideje nehézségekkel küzd, évek óta nem sikerült nyereséget elérnie. A csődeljárásban napvilágot látó első megállapítása a felszámolóknak az, hogy a vállalat jelenlegi termékkínálata nem életképes, azzal nem lehet növekedést elérni.

A felszámolók szerint ugyanakkor van esély arra, hogy üzleti értelemben életet leheljenek az egyébként népszerű márkába, de ehhez a termékkínálat újragondolása szükséges.

A cégnek Magyarországon 10 üzlete van, és webáruházat is működtetnek. 

Magyarországi működésüket érintő változásról nincs hír.

A The Body Shop üzletbezárásáról szóló hírrel szinte egyidőben érkezett a Pepco bejelentése arról, hogy teljesen kivonulnak az osztrák piacról. A Pepco 73 üzletét zárja be Ausztriában.