300 millió forinttól esett el, miután megnyert egy karácsonyfahajító versenyt

Őrületes karácsonyfavető-verseny Németországban, galéria, 2024
Karácsonyfavető-verseny (A kép csak illusztráció)
Vágólapra másolva!
Az Írországban élő Kamila Grabska 650 ezer fontot követelt az autóbalesete miatt sérüléseiért, a kártérítést azonban nem kapta meg, mert kiderült, hogy megnyert egy karácsonyfa dobáló versenyt.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Kamila Grabska az igényelt 650.000 fontos (majdnem 300 millió forintos) kártérítés kapcsán azt állította, hogy ez azért jár neki, mert a 2017 februárjában bekövetkezett autóbalesetében olyan súlyosan megsérült, hogy azóta nem tud játszani a gyerekeivel, és a házimunkát sem tudja elvégezni. Pechjére azonban hamarosan bekerült a fotója az országos újságba, mert megnyert egy karácsonyfahajító versenyt.

image

Az asszony a balesetet követően felmondott munkahelyén, és rokkantsági járadékot vett fel - az általa benyújtott bírósági dokumentumok szerint a múltbeli és jövőbeli keresetkiesése 427.340 fontot tesz ki. 

Az asszony azzal az indokkal perelte be az RSA biztosítót, hogy a balesete rokkantságot okozó állapotba taszította őt, és azóta állandó hát- és nyakfájdalmai miatt több mint öt éve nem tud szinte semmit sem csinálni. A Limerickben ülésező ír legfelsőbb bíróságon azonban a biztosító jogi képviselője bemutatott egy olyan leleplező fotót, amin az látható, ahogy Grabska 2018. január 8-án egy hatalmas lucfenyőt dob a magasba. A kétgyermekes édesanya ekkor azzal érvelt, hogy bár a jótékonysági eseményen készült képen boldognak látszik, valójában azonban itt is iszonyú fájdalmai voltak. 

image

Carmel Stewart bíró azonban elvetette az ügyet, és nem ítélte meg a nőnek a kért kártérítést, és megjegyezte, hogy a téli fenyő kidobásáról készült "nagyon szemléletes kép" segített neki a döntés meghozatalában. Grabska tagadta azt a feltételezést, hogy megjátszotta volna a sérüléseit, és azt mondta a bíróságnak, hogy egyszerűen csak megpróbált normális életet élni.

Forrás: Daily Star

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!