Háromnapos előesküvőt tartottak az évszázad lakodalmához, Rihanna volt a sztárfellépő

Anant Ambani menyasszonyával rokonaik társaságában
Középen Anant Ambani menyasszonyával barátaik társaságában egy tavaly nyáron készült felvételen
Fotó: Reuters
Vágólapra másolva!
Megnősül a leggazadagabb ázsiai, Mukesh Ambani indiai iparmágnás fia. Anant Ambani és menyasszonya számára háromnapos ráhangolódó partit szervezett a családja, mintegy 1200 meghívottal. Mindenki azt találgatja, hogyan lehet ezt majd fokozni a júliusi, tényleges esküvőn.
Vágólapra másolva!

Bill Gates, Mark Zuckerberg és sok, világszerte ismert, illetve nem ismert, de nagyon gazdag személy ott volt a vendégek között Mukesh Ambani buliján Gudtzarát államban, amit fia, Anant számára szervezett - írja az Euronews a BBC alapján. 

Ázsia leggazdagabb, és a Forbes szerint a világ kilencedik leggazdagabb embere megadta a módját annak, hogyan szerezzen örömet fia, Anant, és menyasszonya, Radhika Merchant számára. 

A háromnapos, fesztiválnak is beillő rendezvényen pedig Rihanna szórakoztatta a jelenlévőket, aki egyes értesülések szerint 7 millió dollárt kapott első indiai fellépéséért.

Ebben a videóban néhány villanást lehet látni Rihanna exkluzív koncertjéről, amit a partin adott:

A rendezvénynek az Ambani tulajdonában álló üdülőhely volt a helyszíne.

A közeli repülőteret az indiai hatóságok ideiglenesen nemzetközi repülőtérré minősítették, mert a világ minden tájáról érkeztek a meghívott, általában gazdag és híres vendégek különgépeiken.

A hatósági döntésnek köszönhetően az országba lépéshez szükséges procedúrát az érkezők így a dzsamnagari repülőtéren is le tudták folytatni.

A hírek szerint kiváló szakácsok tucatjai gondoskodtak a változatos menükről, a helyszínen pedig olyan szolgáltatásokat biztosítottak a vendégeknek, melyeket csak a legelőkelőbb luxusszállodákban szokás. 

A háromnapos rendezvényen a jegyesek továbbá egy közeli faluban vendégül láttak mintegy 51 ezer szegényebb indiait is, akik számára közösségi étkezést szerveztek hagyományos helyi fogásokból. Az alábbi képen a menyasszony és a vőlegény, amint az egyik ilyen étkezés alkalmával az asztaloknál köszöntik vendégeiket:

image

Arról egyelőre nincs információ, hogy mekkora lehetett az előesküvő költségvetése.

Anant Ambani és menyasszonya július hónapban házasodnak össze formális keretek között. Egyelőre nem ismert, hogy arra az alkalomra milyen rendezvénnyel készül Ázsia leggazdagabbja, a vőlegény édesapja, illetve a menyasszony családja. Radhika Merchant egyébként szintén nagyon gazdag szülők gyereke, édesapja szintén jelentős ipari érdekeltségekkel bír.

A szupergazdag Ambani-előesküvőtől függetlenül, India az egyik legnagyobbnak számít az esküvőiparban. Ahogy az Origo megírta, a szegényebbek olykor anyagai lehetőségeiken felül teljesítenek az utódok házasságkötésekor, a kicsit tehetősebbeknél pedig az aranyékszerek ajándékozása és viselése szinte kötelezőnek számít. Az indiai, részben az esküvőkhöz köthető aranykereslet mértéke akkora, hogy az az arany globális piacára is hatással van.