Varga Mihály: 2025-ben a magyar gazdaság növekedése lesz a második legmagasabb az Unióban

Varga Mihály
Varga Mihály jó hírt jelentett be a babakötvényes családoknak
Fotó: MTI
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaságnak 2021 nyarára sikerült elérnie a koronavírus-válság előtti szintet, míg a cseh gazdaságnak máig nem sikerült ezt teljesíteni - minderről Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági évadnyitó rendezvényén. A miniszter bízik benne, hogy a következő időszakban erősödhet a hazai növekedés.
Vágólapra másolva!

A 2024-re várt gazdasági trendek alapján Európa továbbra is lejtmenetben van, a német gazdaság esetében a hangulat féléves előretekintésben már pozitív - mondta Varga Mihály. A pénzügyminiszter a gazdasági évadnyitón közölte, lényegesen lassabban javul a helyzet, mint azt várták. 

2025-ben a magyar gazdaság növekedése lesz a második legmagasabb az Unióban. 

Az államháztartást tekintve idén 4,5, jövőre 3,7, míg 2026-ban 2,9 százalékos lesz a hiány - tette hozzá. Varga Mihály rámutatott arra is, hogy a következő években folytatódhat az államadósság csökkenése.  

A magyar gazdaságnak 2021 nyarára sikerült elérnie a koronavírus-válság előtti szintet, míg a cseh gazdaságnak máig nem sikerült ezt teljesíteni - ismertette a pénzügyminiszter. Varga Mihály szerint a gazdaság egyik kockázati szintje a magas kamatkiadások. Csak az a alacsony hiánnyal rendelkező országok tudtak a múltban stabilan növekedni - tette hozzá.   

A magyar adórendszer teljesítménye a 11. legjobb a világon - mondta Varga Mihály. A kormány továbbra sem kíván visszalépni a családi adózás terén, és a vállalati adók terén nem lesz változás.  

Mára nagyon összetett és bonyolult szerkezete lett a magyar gazdaságnak, ami abból a szempontból jó, hogy kevésbé vagyunk kitéve a sokkoknak. 

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a német gazdaságnak való kitettségünk jelentősen csökkent, míg a közép-európai partnerekkel való együttműködésünk szorosabb lett. 

A pénzügyminiszter szerint a gazdaságot érintő kockázatok csökkenése terén komoly áttörés, hogy a lakossági állampapír-állomány 10 ezer milliárd forint fölé nőtt.  Mindennek eredményeként mára 1300 milliárd forintot fizet ki a magyar állam a lakosságnak az állampapírok kamatai révén - ismertette Varga Mihály.