Érmét bocsátanak ki a normandiai partraszállás évfordulójára

A brit királyi pénzverde az Imperial War Museums szakmai támogatásával 50 centes érméket bocsát ki a normandiai partraszállás 80. évfordulójának emlékére. Az érmét David Lawrence tervezte. Az érme díszítésének alapját egy különleges, mintegy 35 méter széles homokrajz jelentette, melyet a francia művész, Jehan-Benjamin Tarain alkotott, társával közösen, közel 6 óra munkával.
Az érme rajzolata a D-napként ismert 1944. június 6-át idézi meg.
Ezen a napon zajlott a második világháború, illetve az egész történelem egyik legnagyobb szabású hadművelete.
Több fegyvernem összehangolt munkájaként a nyugati szövetségesek mintegy 150 ezer katonát és felszerelést tettek partra Normandiában, hogy azzal frontot nyissanak Nyugaton az Európa jelentős részét megszállás alatt tartó náci Németország ellen.
Az érmén látható "Utah", "Omaha", "Gold", "Juno", és "Sword" feliratok a hadműveletben érintett partszakaszok szövetségesek által használt kódneveit jelentik.
Az érme másik oldalán a jelenlegi brit uralkodó, III. Károly portréja látható.
Rebecca Morgan a pénzverde képviseletében elmondta, hogy az érmével kívánják felhívni a figyelmet arra, hogy mindig emlékeztetni kell azokra a brit és szövetséges katonákra, akik bátorságról és önfeláldozásról tettek bizonyságot a partraszállás napján.
Az érmék több kiadását készíti el a pénzverde, többek között arany és ezüst kivitelben is. Az érméket illetve érmesorozatokat díszdobozos kiadásban is meg lehet rendelni honlapjukról, ezeket főként a gyűjtők figyelmébe ajánlják. Az árak a választott kiviteltől függően akár az 1000 fontot is meghaladhatják.
A pénzverde érméjével párhuzamosan az Imperial War Museums is bemutatott egy emlékérmét, ezt 5 fontért kínálja honlapján.
A három szövetséges nagyhatalom vezetője, Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin az 1943. november 28. és december 1. között Teheránban megtartott csúcstalálkozójukon állapodtak meg abban, hogy 1944 késő tavaszán az egyesített angol-amerikai csapatok megnyitják a második frontot. A világtörténelem legnagyobb partraszálló hadműveletének előkészítése óriási erőfeszítéseket, és minden korábbinál bonyolultabb logisztikai tervezést igényelt – eleveníti fel összeállításában az Origo.