Egy éven át lakott egy nő egy élelmiszerbolt cégtáblája mögött

Vágólapra másolva!
Egy élelmiszerbolt homlokzatán látható cégtábla mögött lakott egy nő az amerikai Michigan államban. Egy éven át élt ott, csak ezt követően bukott le. Szerencséjére úgy tűnik, nem emelnek ellene vádat.
Vágólapra másolva!

Meglepő beszámolót közölt a Midland Daily News arról, hogy egy élelmiszeráruház tetőterében egy feltehetően hajléktalan nőre bukkantak, aki a homlokzaton elhelyezett cégfelirat mögött lakott. A 34 éves illető szinte komplett otthont rendezett be magának a kicsiny helyen: volt íróasztala, kis sütője, sőt, számítógépe és szobanövényei is. 

A Family Fare nevű kiskereskedelmi lánc épülete, a homlokzaton látható cégfelirat mögött komplett otthonra bukkantak – a cégnek 80 áruháza van, többségük Michigan állam területén működik:

image

Az alvállalkozók bukkantak rá, a lebukásához az vezetett, hogy az otthonában elhelyezett berendezésekhez az áramot egy távolabbi elektromos aljzatból kapta, amihez hosszabbítót vezetett. 

Az áruház dolgozói a rendőrség segítségét kérték, akik. "Tetőtéri nindzsaként" hivatkozták az illetéktelen behatolót. 

Kiderült, hogy a nő legalább egy éven át használta lakásként a tetőteret.

A hatóság az érintett személyazonosságának védelmére hivatkozva nem közöltek róla adatokat, így neve sem ismert. 

A rendőrség felszólította a potyalakót, hogy hagyja el a tetőteret, egyúttal segítséget ajánlottak fel számára lakhatásának megoldásában. A nő azonban visszautasította a segítséget, a rendőrség szerint vélhetően azért, mert bár otthonát elvesztette, van autója, amelyben meghúzhatja magát. A rendőrség elárulta azt is, hogy munkája is van, de azt nem közölték, hogyan sikerült észrevétlenül meghúznia magát a cégfelirat mögött.

A Family Fare áruházláncnál úgy döntöttek, hogy 

nem emelnek vádat az illetéktelen lakó ellen, és gondoskodnak arról, hogy visszakapja bútorait és használati tárgyait.

A vállalat képviselője kifejezte: büszkeséggel tölti el őket az, ahogyan az érintett áruházuknál kezelték ezt a szokatlan helyzetet. Egyúttal kifejezték, hogy a lakhatási problémák nem csak Michigan államban jelentkeznek, hanem szerte az Egyesült Államokban tapasztalhatók, melyek megoldása együttes erőfeszítéssel lehetséges. A konkrét incidensről azonban ők sem adtak több információt, ahogy a rendőrség, úgy a cég is az érintett személyiségi jogainak védelmére hivatkozva utasította el a bővebb tájékoztatást.

Michigan állam lakhatási ügyekkel foglalkozó tanácsának közlése szerint 2022-ben 32589 hajléktalan személyt tartottak hivatalosan nyilván az államban, ami 8 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi mértékhez. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!