Homályos részletek az agrárbüdzsében

Vágólapra másolva!
Az agrártámogatási rendelet jelenlegi formájában szinte "garantálja", hogy - a korábbi évek gyakorlatát folytatva - őszre kiapadhat az összesen 191 milliárd forintra rúgó forrás. Váratlan piaci helyzetek "kivédésére" sincs elkülönítve egyetlen fillér tartalék sem. A Magyar Hírlap úgy tudja, a pénzügyi tárca (PM) 12 oldalban foglalta össze észrevételeit a tervezetről.
Vágólapra másolva!

Elméletileg 59 milliárd forinttal több közvetlen támogatással számol az idén a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM). Ez az előny azonban mára látszólagossá vált. Sőt figyelembe véve a minisztérium kötelezettségeit, kiderül, hogy 2001-ben nominálisan kevesebb pénzt költhet a tárca agrártármogatásra, mint tavaly, amikor még 133 milliárddal számolhattak.

Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára a Magyar Hírlapnak elmondta, figyelembe kell venni azt is, hogy a tavalyról származó kötelezettségek 50,7 milliárd forintot tesznek ki, miközben 2000-ben ez a tétel még 43 milliárd volt.

Több, lényegi változást okozó elem közül a legfeltűnőbb számszaki különbséget az jelenti, hogy az agrártárca csupán 9,7 milliárdnyi agrárhitelgarancia-beváltással számol, míg a PM arról tájékoztatta a Magyar Hírlap munkatársát, hogy az összeg szerintük 23,78 milliárd forintnyi.

A problémát az okozza, hogy 2001-től új elemként már a közvetlen agrártámogatási keretet terhelik a garanciakifizetések. Azaz az agrártárca eleve úgy állította össze büdzséjét, hogy a költségvetésre alapozott PM-számításnál 14 milliárd forinttal kisebb kiadással kalkulál - válaszolt a Magyar Hírlap kérdésére Máhr András. (A garanciabeváltások költségeit a tárcának az idén a 67 milliárd forint összkeretű termelési támogatásokból, illetve a 68 milliárd forintos beruházási támogatásokból kell finanszíroznia.)

Amennyiben valóban a pénzügyminisztériumi kalkuláció teljesül az idén - márpedig a szövetkezeti törvény végrehajtása kapcsán felszámolási hullám indulhat el -, akkor e két agrártámogatási fejezet eleve 14 milliárdos deficittel indul.

Az FVM piacra jutási fejezetéből kiderül, hogy szinte biztosra vehető: őszre ismét idő előtt kimerül ez a forrás - állítja Mészáros Gyula, a Magyar Agrárkamara főtitkára.

A szakértő szerint két évvel ezelőtt a tárca 62 milliárd forint piacra jutási támogatást használt fel, de így sem tudta a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen piaci egyensúlyt megteremteni, s a termelők abban az évben 50 milliárd forint árjövedelem-veszteséget szenvedtek el.

Tavaly 48 milliárd forintot használt fel a tárca úgy, hogy októbertől számos támogatási kérelmet nem tudott kielégíteni, s ez évre 16 milliárd forint áthúzódó kötelezettséget halmozott fel. Ezt azonban csupán 37,7 milliárd forintnyi piacra jutási támogatási fejezetből kellene kielégíteni. Ez az összeg már az első hónapokban csökken az előbbi 16 milliárd forinttal. Ráadásul ez a keret szolgál az ez évre 14 milliárd forintra kalkulált exporttámogatás kifizetésére, az agrármarketing 3,6-3,8 milliárdos támogatására, a 2,1 milliárdos iskolatejprogramra, valamint 4 milliárd intervenciós támogatásra.

Az agrártárca ugyanakkor elkülönített egy "egyéb piacra jutási támogatás" néven szereplő összeget - 13,6 milliárd forintot -, de erről pontosan nem derül ki, hogy mire is szánják.

Szakértők szerint a tárca nem számol azzal, hogy az idén is lehetnek időjárási szélsőségek, piaci anomáliák, a váratlan eseményekre nincs elkülönítve egyetlen fillér sem. Ezen hiányosságok miatt - állítja egybehangzóan Mészáros és Máhr - az idén is folytatódhat az árak hektikus változása, amely sem a termelőknek, sem a fogyasztóknak nem érdeke.

O. Horváth György

(Magyar Hírlap)