Veres tartja magát a 2010-es euróhoz

2005.09.21. 7:46

Veres János pénzügyminiszter nem ért egyet azzal a megállapítással, hogy az idei államháztartási hiány 5,1 százalékra emelkedhet az autópálya-építések elszámolása miatt és továbbra is úgy véli: tartható az euró bevezetésének 2010-es dátuma.

A pénzügyminiszter kedden este a Magyar Rádió Krónika című műsorában elmondta: az Eurostat részletes állásfoglalásától függ, hogy melyik kiadási tételt hova kell könyvelni, ezért korai még meghatározni az autópálya-építések hiánynövelő hatását. Ismét leszögezte, hogy a pénzforgalmi hiány a vártnak megfelelő, 1022 milliárd forint lesz.

Veres János sürgetőnek nevezte az államháztartás reformját. "Jó lenne, ha a kiadások csökkentésében az ellenzék és a kormány meg tudna egyezni" - mondta. A pénzügyminiszter lát elég tartalékot a gazdaságban ahhoz, hogy két év alatt akár 700-800 milliárd forinttal is csökkenteni lehessen a kiadásokat.

Tartható az euró bevezetésének 2010-es dátuma - mondta Veres János Járai Zsigmond jegybankelnök előző napi, a 2010-es euróbevezetést lehetetlennek nevező nyilatkozatára reagálva.

Újabb kormány-MNB háborútól tartanak

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint egyébként Magyarországnak a legkevésbé sincs most szüksége arra, hogy az MNB és a kormány a viszonylag tartós béke után megint összevesszen.

Az MNB elnöke hétfőn kijelentette: szerinte teljességgel lehetetlen az euró 2010-es bevezetése, mert ahhoz olyan mélyreható változtatásokra lenne szükség az államháztartásban, amelyekre a közeljövőben a bank nem lát esélyt.

A Dresdner-csoport londoni befektetési részlege (DrKW) keddi elemzésében azt írta: az erőteljes külső befektetői kockázatvállalói hajlandóság, a robusztus GDP-növekedés és az ezt kísérő alacsony infláció, valamint a vártnál jobb júliusi és augusztusi költségvetési teljesítmény kisimította a kormány és a jegybank viszonyát.

A DrKW szerint azonban "a dolgok szeptember közepén már visszatérni látszottak az eredeti állapothoz, amikor a kormány rendre a kamatok szükségtelenül magasan tartásával vádolja az MNB-t, az meg hangosan kritizálja az elszabaduló költségvetési hiányt".

A Dresdner elemzői felidézik, hogy a befektetési bank már korábban a magyar eurócsatlakozás 2012-2013-ig történő csúszásának kockázatára hívta fel a figyelmet. "Járai azonban eddig csak a 2010-es céldátum tarthatóságát fenyegető kockázatok és a késés elkerüléséhez szükséges reformok hangsúlyozására szorítkozott, és még egyszer sem zárta ki egyértelműen az időbeni csatlakozás lehetőségét" - áll a DrKW keddi értékelésében.

A londoni elemzés szerint az MNB-nek nem kifejezetten a kormány adócsökkentési terveivel van baja - végül is ez csökkenteni fogja az inflációt és az inflációs várakozásokat is -, hanem azzal, hogy a kormány a jegybank szerint elégtelen mértékű kiadáscsökkentést tervez.

A kormány eddig 300 milliárd forint körüli kiadáscsökkentést jelentett be 2006-ra, egyes becslések szerint azonban az adócsökkentés miatti bevételi kiesés el fogja érni az 500-750 milliárd forintot, írták a Dresdner elemzői, akik szerint "e háttér ismeretében érthető, ha Járai eurócsatlakozási nyilatkozatai egyre pesszimistábbak".

Az elemzés szerint a feszültséget tovább fokozhatja, hogy egyes - a jegybank által megerősített - jelentések szerint az MNB hívta fel az uniós statisztikai hivatal figyelmét arra, hogy a kormány a költségvetésen kívül akarja elszámolni az autópálya-építkezéseket. A DrKW számításai szerint ennek megtiltása a GDP 1,3 százalékának megfelelő összeggel növelheti a hiányt, véget vetve a 4,7 százalékos év végi hiánycél tarthatóságába vetett halovány reményeknek is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK