Energiavámpír a tévé tetején - sokat fogyaszt a buta set-top box is

Vágólapra másolva!
Háromszázkilencvenmillió kWh - szűken számolva is ennyit fogyaszt évente a hazai háztartásokban föllelhető több millió tévés dekóder, azaz set-top box. Mindez tizenkilenc milliárd forinttal növeli felhasználók villanyszámláját egy év alatt. A szolgáltató kizárólagos döntése, milyen műszaki teljesítményű készüléket telepít az előfizetőhöz, akinek rendszerint fogalma sincs, mitől nő meg az áramszámla.
Vágólapra másolva!

Egyetlen háztartási készülék 19 milliárd forinttal növeli a felhasználók villanyszámláját az országban. Tévészolgáltató választásakor a programcsomagot és a díjszabást szoktuk figyelembe venni, nem törődünk azzal, hogy a digitális jelet átalakító készülék, a cég által telepített set-top box (STB) milyen műszaki paraméterekkel rendelkezik. Magyarországon jelenleg 2,9 millió STB-t használnak. Egy készülék körülbelül 370 wattot fogyaszt naponta. Mindez évente 390 millió kWh-ra rúg, amit a bruttó 49 forintos áramdíjjal kell beszorozni, így jön ki a milliárdos összeg - magyarázta az [origo]-nak Somogyi Ágota, a Közgazdasági Politechnikum tanára.

A háztartási szórakoztatóelektronikai készülékek sokszor többet fogyasztanak, mint egy új hűtőgép vagy légkondicionáló, így a háztartások leginkább áramfaló berendezéseinek számítanak - figyelmeztet a Természeti Erőforrások Védelmi Tanácsa (NDRC), az Egyesült Államok legnagyobb környezetvédelmi szervezete, amely az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) megbízásából térképezte fel a helyzetet.

Az amerikai háztartásokba kihelyezett 160 millió STB évente 27 milliárd kilowattóra energiát fogyaszt, amely kilenc közepes méretű (500 MW teljesítményű) szénerőmű éves áramtermelését emészti föl. Ennyi energia előállítása hárommilliárd dollárba kerül, és 16 millió tonna szén-dioxid kibocsátásával szennyezi a környezetet. Ráadásul az áram kétharmada akkor fogy, amikor nem is használják a készüléket: Amerikában ugyanis a készülékek zöme nem képes takarékos készenléti üzemmódra.

Az előfizetők abból a szempontból kiszolgáltatottak a műsorszolgáltatóknak, hogy nem ők választják a készüléket, amely nem is kerül a tulajdonukba - a "kakukkfióka" számláját viszont ők fizetik. Ez Magyarországon is így van - a különbség az, hogy a hazai készülékeken megszokott a stand-by, vagyis alvó üzemmód, amikor a készülék mintegy 7 wattot fogyaszt az aktív állapot átlagosan 30 wattja helyett. (Fentebb a napi fogyasztás kiszámításakor kilencórányi aktív és tizenöt órányi stand-by állapotot vettünk figyelembe.)

Egyszerre fűt és szórakoztat

Egy régi Ludas Matyi-karikatúrán ezzel a felkiáltással ünnepelte a család a nyolcvanas évek kedvenc hazai színes tévéjét, a Color Start, amelynek azonban volt egy rossz szokása: néha fölrobbant. A STB fogyasztása nemcsak a tetemes hőveszteségnek tulajdonítható, hanem annak is, hogy a készülék állandóan üzemkész állapotban van. A felhasználónak rendszerint eszébe sem jut, hogy áramtalanítsa a készüléket, amikor nem használja. Ez ugyanis azzal jár, hogy bekapcsoláskor néhány percet várni kellene, amíg újra feláll a rendszer, és ezt kevesen tűrik el. Csakhogy egyes készülékek stand-by üzemmódban is temérdek energiát igényelnek, részben azért, mert folyamatosan kommunikálnak a szolgáltató központjával, frissítik a szoftvereiket, az elektronikus műsorújságot.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Egyelőre csak a teljes áramtalanítás az igazán energiatakarékos megoldás

Hiába energiatakarékosabb egyik-másik új készülék, mivel sokkal többet tud a réginél, a pluszfunkciók csak úgy falják a wattokat. Az élő adás megállítását és visszajátszását lehetővé tevő DVR (digital video recorder) - főleg, ha nagyfelbontású, szélesvásznú (HD) képet ad - akár 40 százalékkal több energiát fogyaszthat, mint egy hagyományos SD (standard definition) STB, mert folyamatosan felvételre készen áll a videorögzítője. Emellett a tévé még száz wattot fogyaszt óránként.

Magyarországon több mint 2,9 millió STB üzemel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint. A hivatal 3 millió 140 ezerre becsüli az összes kábeltévé-előfizető számát. Ebből le kell számítani az analóg adás felhasználóit, mert nekik nincs szükségük dekóderre, viszont egy előfizetőre átlagosan másfél készülék esik. A készülékek száma 2012-ben tovább nőhet, miután megszűnik a hagyományos analóg földi sugárzás. Így azoknak is set-top boxot kell vásárolniuk, akik addig szoba- vagy tetőantennával fogták ezeket az adásokat, vagy pedig a tévéjüket kell lecserélniük egy olyanra, amelyik STB közbeiktatása nélkül is fogadja a digitális adást.

Mennyibe kerül az alvó üzemmód?

Miniszótár
STB (set-top box) - jelátalakító, dekóder
DVR (digital video recorder) - digitális videorögzítő
HD (high definition) - nagy felbontású
SD (standard definition) - normál felbontású
DVB-C (digital video broadcast cabel) - kábeles digitális műsorsugárzás
DVB-S (digital video broadcast satellite) - műholdas digitális műsorsugárzás
DVB-T (digital video broadcast terrestrial) - földfelszíni digitális műsorsugárzás
IPTV (internet protocol television) - internet alapú, interaktív, digitális televízió
MPEG4 - digitális hang- és képjelek alacsony sávszélesség-igényű kódolási és adattömörítési szabványa



"A nálunk lévő HD-DRV készülék még nem felel meg az új EU-szabványnak, mert készenléti üzemmódban 7 W-ot fogyaszt. Családunkban naponta mintegy tizenöt órát üzemelne stand-by állapotban, éjszaka hat-hét órát, nappal nyolc-kilenc órát. Naponta ez hétszer 15, vagyis 105 Wh elektromos energiafogyasztást eredményezne. Havonta harminc nappal számolva, és amennyiben a hétvégi időszak is megfelel a hétköznapi átlagnak, mindez már 3150 Wh, azaz 3,15 kWh lenne az energiafogyasztásunk. Mivel egy kWh energiáért bruttó 48,78 Ft-ot fizetünk, havonta 153 Ft repülne ki az ablakon, ez egy év alatt elérné az 1836 Ft-ot" - fejtette ki.

Magyarországon nem minden STB-nak ilyen alacsony a készenléti áramfogyasztása, viszont nem is mindenki áramtalanítja teljesen éjszakára a készüléket. Ezért az 1836 Ft-ot beszorozhatjuk 2,9 millióval, a set-top boxok becsült számával. A végeredmény 5,3 milliárd forint - ennyit fogyasztanak a készülékek stand-by üzemmódban.

"Amennyiben beszorozzuk az alvó állapotban történő fogyasztást a készülékek számával, akkor 9135 MWh energiapazarlás az eredmény - emeli nagyobb léptékre a számolást Somogyi Ágota. - A Paksi Atomerőmű havonta nagyjából 1,26 millió MWh villamosenergiát állít elő. Eszerint az erőmű havi energiatermelésének 7,8 ezreléke fordítódik a set-top boxok stand-by üzemmódjára." Az erőmű 38900 MWh-ot termel minden nap, vagyis minden évben három nap termelése csak arra megy el, hogy Magyarország összes set-top boxa alvó üzemmódban is kapjon áramot. (A Celebrate oktatásfejlesztő portál kalkulátora egyébként más háztartási gépek fogyasztását is megmutatja.)

A spórolás felé rövid és hosszú út is vezet

Az előfizető legegyszerűbben úgy takarékoskodhat az energiával, ha kikapcsolja a STB-ot, amikor nem használja. Megteheti még, hogy kisebb fogyasztású készüléket kér szolgáltatójától, hogyha van ilyen a cég kínálatában. A gyártóknak azonban jelentős fejlesztéseket kellene bevezetniük az energiatakarékossági szabványok teljesítésén túl. Ezek közül is az ún. multi-room thin client technológia a legérdekesebb, amely a számítógépes hálózatoknál már létező "okos központi gép buta terminálokat szolgál ki" elvet ültetné át a háztartásokba: a központi tévé mindentudó DVR set-top boxa fogadná és rögzítené a kiválasztott csatornák műsorát, amelyet aztán a lakás különböző helyiségeiben elhelyezett, gyakorlatilag csak a lejátszást vezérlő, ezért alacsony fogyasztású terminálok továbbítanának a másodlagos tévékészülékek felé.

A fejlesztés másik iránya az lehet, ha a stand-by mellé egy hibernáló gomb is kerülne, amellyel a készülék - a számítógépekhez hasonló "mélyalvó" állapotba kerülne. Így a fogyasztás tényleg csak egy-két watt lenne óránként, de aktiválás esetén maximum két percen belül elindulna a rendszer. Az Egyesült Államokban egyébként azért nem foglalkoznak a fogyasztók a stand-by-ra kapcsolással, és a gyártók a mélyalvó üzemmód fejlesztésével, mert a lakosság átlagosan 11 centet - 20,6 forintot - fizet egy kilowattóra áramfogyasztásért. Ez a magyarországi ár kevesebb mint fele.

Az unió bízik az önszabályozásban
A hazai műsorszolgáltatók honlapján többnyire szerepelnek az általuk kihelyezett STB-ok műszaki adatai, de nem minden esetben. A készülékgyártók eredeti honlapján ritkán találkozunk ezekkel az alaptípusokkal: a gyártók rendszerint már nem publikálják az elavultnak számító, már nem forgalmazott készülékek kézikönyveit. A 2010 februárjában életbe lépett európai uniós Eco-design-irányelv csak az egyszerű STB-re vonatkozik, és elvárja, hogy ha a készülék három órán át nem észlel felhasználói aktivitást, automatikusan kapcsoljon készenléti üzemmódba. További követelmény, hogy a készülék készenléti üzemben maximum 2 wattot, aktív üzemben maximum 8 wattot fogyaszthat (egy elavult készülék esetében ez 20, illetve 40 W).

Az intézkedéstől 65 százalékos energiamegtakarítást remél az unió, amely azonban nem foglalkozik a korábban kihelyezett készülékek millióival (begyűjtésüket, újrahasznosításukat sem írja elő), valamint a többfunkciós, digitális videorögzítést és internetezést is nyújtó kütyükkel. E berendezések gyártói azt ajánlották fel Brüsszelnek, hogy önszabályozó módon csökkentik a STB-k fogyasztását. A felvetés ellen máris tiltakoznak a fogyasztóvédők, és azt követelik, az uniós hatóságok írják elő a gyártóknak a készülékek áttervezését.


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!