Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap szerint a lakóingatlanok árának további süllyedésére kell felkészülni. Az ezredforduló után ugyanis példátlan mértékű volt a globális drágulás.
Vágólapra másolva!

Még tovább csökkenhet a lakóingatlanok ára a világ vezető gazdaságaiban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető kutatója szerint. Az IMF-szakértő véleményét arra alapozza, hogy a válság előtt többnyire túlértékeltek voltak az ingatlanok a 2000-ben kezdődött ingatlanpiaci boom hatására, és még jócskán van tere a csökkenésnek.

A szakértő érvelése szerint 1970 és a 90-es évek közepe között áremelkedések és -csökkenések követték egymást, és 25 év alatt összeségében 20 százalékkal drágultak a lakóingatlanok. Ezzel szemben a legutóbbi ingatlanpiaci fellendülés tíz évig tartott egyfolytában, és az árak már mintegy 60 százalékkal nőttek, így a csökkenés is nagyobb mértékű lehet az elmúlt időszakokban mértnél.

Az IMF adatai szerint tavaly az ingatlanok ára átlagosan 5 százalékkal esett vissza a válság kibontakozása előtti, 2007-es árakhoz képest. Magyarország ebből a szempontból a válság által enyhén érintett országok közé tartozik, de az FHB lakásárindexe annyiban egybecseng az IMF-jóslattal, hogy 2010-re további árcsökkenést valószínűsít.