Egy MIÉP-es képviselő szerint újra meg kell hallgatni Ligetvárit<br/>

Vágólapra másolva!
A MIÉP-es Kiss Andor szerint az új környezetvédelmi miniszter nem válaszolt őszintén a Környezetvédelmi Bizottság kérdésére, amikor nem számolt be arról, hogy korábban MSZP-jelölt volt. Kiss Andor ezért azt javasolja, hogy a bizottság hallgassa meg újra Ligetvári Ferencet.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának mihamarabbi összehívását és Ligetvári Ferenc frissen kinevezett környezetvédelmi miniszter meghallgatását kezdeményezte csütörtökön Kiss Andor, a testület MIÉP-es tagja Illés Zoltán bizottsági elnöknél.

A MIÉP országgyűlési képviselője elmondta: azért kezdeményezte a meghallgatást, mert alig egy héttel ezelőtt az akkor még csak miniszterjelölt Ligetvári Ferenc szerinte nem adott a valóságnak megfelelő választ a bizottság kérdésére. "Én akkor azt kérdeztem, van-e Ligetnári úr múltjában bármi, amiből botrány robbanhat ki a későbbiekben. Erre ő csupán az általa vezetett főiskolán évekkel ezelőtt történt diáklázadást említette" - mondta Kiss Andor.

Kiss Andor szeretné, ha a környezetvédelmi tárca vezetője számot adna a minisztériumban tervezett személyi változások hátteréről, és új beosztottjainak múltjáról is.

Június 28-án a Népszava cikkéből derült ki, hogy Ligetvári Ferenc korábban szocialista színekben indult az országgyűlési választásokon. Erről azonban - kinevezése előtt - sem az őt jelölő Független Kisgazdapártot, sem a koalíciós partnereket nem tájékoztatta.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 28.) Az MSZP keszthelyi alelnöke is volt az új környezetvédelmi miniszter(2000. június 28.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!