Vágólapra másolva!
Több utcanévváltoztatással együtt, a polgármester szerint véletlenül fogadta el Páty képviselőtestülete, hogy utcát nevezzenek el a kormányzóról. Az újbóli szavazáson viszont már nem véletlenül hagyták helyben a döntést.
Vágólapra másolva!

Horthy Miklósról neveztek el egy utcát a Pest megyei Páty községben szeptember 4-én. "A független önkormányzati testület Székely László MIÉP-es képviselő indítványát fogadta el, aki előtte a saját házának falán Horthy-domborművet állíttatott" - mondta Győri Béla a MIÉP szóvivője.

Véletlenül szavazta meg augusztusban a testület a Horthy utcanevet a Szellő köz helyett- mondta Wiedermann Gábor független polgármester, akinek a javaslatára a legutóbbi, keddi ülésén ismét napirendre tűzték a kérdést, mert, mint mondta, az önkormányzatnál negatív visszhangot váltott ki az utcanév. A megismételt ülésen a testület - hat tartózkodás, két igen, és két nem szavazattal - nem változtatott a döntésen.

Késő is lett volna a változtatás. A Horthy közt már szeptember 2-án felavatták az emléktábla leleplezésével egybekötve a MIÉP pátyi szervezetének vezetőjének, Hegedűs Lóránt országgyűlési képviselőnek jelenlétében. A polgármester nem kommentálta az eseményeket, mert nem hívták meg, és nem is látta az egykori kormányzó domborművét, amely nem közszobor, hiszen a képviselő családi házának hátsó falán van.

[origo]

Rejtő Jenő és a norvég ács kap utcát, Latinovitsnak nem jutott

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!