Késnek a repülők is

Vágólapra másolva!
A havazás és szél miatt késnek csütörtökön a Malév és más légitársaságok gépei. A repülőteret várhatóan nem kell bezárni, ehhez folyamatosan dolgoznak az óriási betonfelületek tisztításán.
Vágólapra másolva!

Az erős havazás és a nagy szél miatt valamennyi csütörtöki Malév-járat kisebb-nagyobb késéssel indul, illetve érkezik Ferihegyre - mondta el Danks Emese, a Malév Rt. szóvivője. Ez járatonként más és mást jelent, van pontosan induló gép, és olyan is, amelyik már két órája vár a felszállásra.

A légitársaság eddig egyetlen járatát törölte. A délelőtti párizsi járat utasait egy délutáni repülőgéppel szállítják el. Emellett a Stuttgartból Budapestre tartó Malév-járat Bécsben leszállt, de azóta már elindult Ferihegy felé.

Péterffy Gábor, a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI) szóvivője megerősítette, hogy várhatóan nem kell bezárni a repülőteret. Hozzátette azonban, hogy a két fel- és leszálló pálya helyett jelenleg csak egy pályán fogad és indít gépeket a repülőtér.

Megjegyezte: a nagy mennyiségű hó és az erős szél miatt minden esetben a kapitány dönt arról, hogy melyik repülőtéren száll le. Így ma már volt egy német Lufthansa-gép, amelyik inkább a bécsi repülőteret választotta. A legtöbb esetben várakozniuk kell a gépeknek a le- és felszállásra, a földön és a levegőben egyaránt.

A Malév szóvivője is felhívta a figyelmet, hogy a változó fékhatás miatt akadnak problémák. Péterffy Gábor beszámolt arról, hogy egy autóra szerelt fékhatásmérő berendezéssel 15 percenként mérik a pálya állapotát. Az 5-ös a legjobb érték, jelenleg 1-es, 2-es értékeket mérnek, 0-s értéknél kell bezárni a repülőteret.

A repülőtéren a tisztítandó felületek nagysága gurulóutakkal, szervizutakkal együtt közel 2,5 millió négyzetméter. Ez néhány méter híján egy 500 km hosszú kétsávos útnak felel meg, ami Záhonytól Nagykanizsáig átszelné az országot. Ennek nagy részét folyamatosan takarítani kell. Összesen 43 különféle méretű és teljesítményű hóeltakarító gép dolgozik a téli hónapokban a repülőtéren.

[origo]