<P style="MARGIN: 0cm 0cm 0pt">Újabb vizsgálat Rigler ellen

Vágólapra másolva!
Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás lefolytatását kéri a parlament elnökétől Rigler Zoltánnal (Fidesz) szemben Világosi Gábor (SZDSZ). A képviselő Áder Jánosnak írt levelében ezt azzal indokolja: Rigler nem tett eleget a képviselők jogállásáról szóló törvényben szereplő azon kötelezettségének, hogy vagyonnyilatkozatában feltüntesse gazdasági érdekeltségei között a Riegler Építőipari és Szolgáltató Kft.-ben fennálló 100%-os érdekeltségét, valamint minden ezzel összefüggő adatot.
Vágólapra másolva!

A Népszava birtokában lévő dokumentumok (zárómérlegek és felszámolóbiztosi beszámolók) bizonyítják: a Riegler Kft. adótartozása 1997-ben 78 millió, 99-ben több mint 117 millió forint volt, idén pedig már meghaladta a 152 millió forintot. Ezenkívül 114 magánszemélynek és cégnek is tartozik, összesen mintegy félmilliárd forintos hitelt halmozott fel. Októberben tartott sajtótájékoztatóján Rigler Zoltán egy APEH-igazolással bizonyította, hogy cégének nincs adótartozása. Azt mondta, a tartozásról papírt nem kapott, holott még ő a cég tulajdonosa. "Nem gondolom, hogy az APEH-nél hitelesebb a felszámolócég papírja" - mondta.

Az adóhivatal igazolását Rigler újságíróknak nem adta oda. Egyik televíziós nyilatkozatában pedig úgy fogalmazott: a kft.-nél 2000. február 1-jén végzett pénzforgalmi ellenőrzés alapján a felszámolás kezdő időpontjáig a társaság adótartozása nulla. (Ezzel kapcsolatban, amint arról a Népszava már beszámolt, Világosi az APEH elnökének írt levelet, amelyben azt tudakolja, kapott-e igazolást Rigler az adóhatóságtól. Választ a szabad demokrata honatya még nem kapott.) Rigler pedig azt mondta lapunk kérdésére, pénteken: tőlünk hall először a levélről. Az APEH-igazolást viszont megnézhették volna az újságírók, erre volt lehetőség, tette hozzá.

Rigler Zoltán ellen Világosi összeférhetetlenségi eljárást is kezdeményezett a milliárdos forgalmú Alba Regia Rt. megvásárlásával kapcsolatban. Az ezt vizsgáló háromfős testület érdemi eredmény nélkül lezárta a munkáját a múlt héten, anélkül, hogy a politikus zárt vagyonnyilatkozatába betekinthettek volna. A testület megállapította: Rigler képviselői minőségében nem jutott olyan információk birtokába, amelyek felhasználásával vette volna meg a részvénytársaság többségi tulajdonát. Az összeférhetetlenségről a parlament dönt.

Amennyiben a parlament megindítja a vagyonnyilatkozati eljárást, azt már a mentelmi bizottságnak kell lefolytatnia, a parlament ugyanis a közelmúltban megszavazta a házszabályt, valamint a jogállási törvény módosítását. Ezek szerint vagyon-, jövedelem- és érdekeltségi nyilatkozattal kapcsolatos eljárást az Országgyűlés elnökénél bárki kezdeményezhet. Ilyen esetben a házelnök "haladéktalanul átadja az ügyet megvizsgálásra a mentelmi bizottságnak". Az eljárás célja a vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmának ellenőrzése. A mentelmi bizottság elnöke felszólítja az érintett képviselőt, hogy öt napon belül nyilatkozzon, és ha megalapozottnak találja a kifogást, javítsa ki az adatokat a jövedelembevallásában. Ameny-nyiben ennek az érintett nem tesz eleget, megindul a vizsgálat, a bizottság megtekinti a képviselő és élettársa vagyonnyilatkozatait (azok zárt részét is). Megállapításairól a testület tájékoztatja a házelnököt, az pedig az Országgyűlést. Szankciója az ilyen jellegű eljárásoknak továbbra sincs.

Rigler Zoltán 1998-as vagyonnyilatkozatának nyilvános részében, a gazdasági érdekeltségek cím alatt két céget tüntetett fel, a BRS-2000 Kft.-t (amely 95 százalékos tulajdonosa) és az RKB Építő Kft.-t, amelyben tulajdona nincs. Utóbbi cég ügyvezetőjeként 150 ezer forintot keres havonta, míg az RKB-nél eseti jövedelme van. Rigler 2 millió forintos pénzintézeti számlakövetelést és 15 millió forintos pénzintézettel szembeni tartozást tüntetett fel. Vagyonnyilatkozatában nem szerepel a jelenleg is felszámolás alatt álló cége, a Riegler Kft., így annak közel félmilliárdos tartozása sem.

Korábban:

Rigler nem összeférhetetlen