A jelenlegi kormányzati ciklusban bevezetik az 5-7 évvel a nyugdíjkorhatár előtt választható rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét, mondta el Kiss Péter foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, majd szólt arról is, hogy az intézkedés pontos dátumáról a társadalombiztosítási kassza lehetőségeit mérlegelve kell majd dönteni.
A rugalmas nyugdíjba vonulásra 30 év szolgálati idő felett lesz lehetőség, reálisan és méltányosan csökkentett nyugdíjjal. A miniszter hangsúlyozta, hogy a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetősége nem szolgálja majd a foglalkoztatási színvonal javulását, de azoknak, akik végigdolgoztak több mint 30 évet, lehetővé kell tenni ezt a választást. Az elemzett nyugati nyugdíjrendszerek is hasonló megoldást alkalmaznak.
Kiss Péter hozzátette, a foglalkoztatási szintet azért is növelni kell, mert így több munkavállaló fizetné meg az országosan szükséges adókat, járulékokat, ezért csökkenthető lenne ezek mértéke. Ezt követően tehát nettó értékben nőhetnének a keresetek. - A mérséklődő adó- és járulékterhek a munkáltatóknak is lehetőséget adnak fejlesztésekre, beruházásokra, így új munkahelyek létesítésére, azaz a foglalkoztatás további javítására - jegyezte meg.
Ugyancsak kérdésre válaszolva Kiss Péter elmondta: nem fogják érvényesíteni az előző kormányzat idején alkotott jogszabályt, amely szerint ha a szociális partnerek bizonyos ideig nem egyeznek meg a következő évi minimálbér összegéről, akkor a kabinet egyoldalúan dönthet. A kormány csak a partnerek egyetértésével dönt ebben a kérdésben. A szaktárca vezetője úgy látja, a foglalkoztatás-bővítő intézkedések eredményeként az év végétől már ismét nőhet a foglalkoztatási színvonal.
A jövőre tervezett intézkedések között említette a távmunka szélesebb körű alkalmazását, a pályakezdők segítését. - A távmunka nemcsak a már meglévő munkakörök otthoni végzését teszi majd lehetővé, de új munkakörökkel számottevően bővítheti a foglalkoztattak számát - fűzte hozzá.
A korábban már alkalmazott gyakornoki foglalkoztatáson kívül új megoldásokat keresnek a pályakezdők elhelyezkedésének elősegítése érdekében. Így például olyan közmunka-programokat indítanak, amelyek legalább egyéves gyakorlat megszerzését teszik lehetővé; ha a munkavégzést képzéssel kombinálják, ez a foglalkoztatás akár kétéves időszakot is jelenthet. Kiss Péter megemlítette az élethosszig tartó tanulás fontosságát. Mint mondta, ezzel a 40-50 évesek is friss, korszerű ismeretekkel jelentkezhetnek a munkaerőpiacon.