Gyászszalaggal és ingyensertéssel tüntetnek a gazdák

Vágólapra másolva!
Vasárnap a Kossuth téren tüntet a Fidesz gazdatagozata és a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör gazdavédelmi bizottsága. A gazdák azért demonstrálnak, mert szerintük a kormány nem ad megfelelő választ a problémáikra. A térre gyászszalaggal és két feldarabolt, túlsúlyos sertéssel érkeznek a tüntetők.
Vágólapra másolva!

"Az elmúlt hónapok kormányzati tehetetlensége miatt már-már kilátástalan helyzetbe került a magyar mezőgazdaság.(...) Mindeközben a kormány pótcselekvéssel és látszatintézkedéssel múlatja idejét, és meg sem kísérli érdemben orvosolni a mélyülő agrárválságot" - áll a Fidesz gazdatagozatának felhívásában. A gazdatagozat és a Szabadság a Nemzetért Polgári Kör gazdavédelmi bizottsága vasárnap délután tüntet a Kossuth téren, a Rákóczi-szobornál.

A tervek szerint a demonstráción öt gazda szólal fel és mesél saját tapasztalatairól. Várhatóan egy idősebb és egy fiatalabb gazda, egy tejtermelő, egy növénytermesztő és egy baromfitenyésztő számol be a mindennapi problémáikról - mondta az [origo]-nak Faludi Sándor, a Fidesz gazdatagozatának elnöke. Felszólal még Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gabonaszövetkezetek Szövetségének elnöke, valamint Faludi Sándor. A felszólalások között "odaillő énekszámok, valamint egy-egy vers hangzik el" - mondta Faludi.

A tervek szerint vidékről felszállítanak hűtőkocsiban két túlsúlyos sertést feldarabolva - közölte a Fidesz gazdatagozatának az elnöke. A sertéseket egy olyan kistelepülésen élő gazda ajánlotta fel, akitől nem vették át a túlsúlyos sertéseket. A húst a mozgássérültek egyesületének, illetve a Gyermekmentő Szolgálaton keresztül egy gyermekekkel foglalkozó intézetnek akarják felajánlani a gazdák.

Faludi elmondta: a rendőrségnek 1500 embert jelentettek be, de arra számítanak, hogy akár 4-5000-en is összegyűlhetnek a Kossuth téren. A rendezők felhívásukban arra szólították fel a gazdákat, hogy nemzeti zászlóval és gyászszalaggal érkezzenek.