Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

ORTT-döntés miatt tett feljelentést a Jobbik

Vágólapra másolva!
Feljelentést tett közokirat-hamisítás miatt ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője szerint az ORTT egy Magyar Rádiót elmarasztaló 2002-es határozata hamisított idézeten alapult.
Vágólapra másolva!

Közokirat-hamisítás címén feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Jobbik Magyarországért Mozgalom (JMM) egy, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) által 2002-ben hozott, a Magyar Rádiót elmarasztaló döntés ügyében - jelentette be Papp Dániel, a JMM médiapolitikai kabinetjének vezetője vasárnap. Papp szerint az ORTT egy hamisított idézet alapján marasztalta el a rádiót, amiatt a 2002 március 12-én és 14-én közölt hirdetés miatt, amelyet a Magyar Polgári Együttműködés Egyesülete tett közzé, és amelyben elhangzott: "tűzzük ki mindannyian a nemzeti szalagot".

Papp Dániel úgy vélte, hogy a testület a "viseljük kokárdáinkat az országgyűlési választások végéig" idézet alapján marasztalta el a rádiót, amely utóbb megtámadta a határozatot, a Fővárosi Bíróság pedig ez év februárjában hozott végzésében - amelyet most szerzett meg a mozgalom - a rádiónak adott igazat.

"Nem tudjuk, ki a felelős a hamisításért, de hangsúlyozzuk: a határozat átment a média-monitoring szolgálat vezetőjének, a jogi osztály vezetőjének, a jogi igazgatónak és a hivatal főigazgatójának a kezén" - mondta Papp. A mozgalom felszólította a hatóságot, hogy változtassa meg határozatát, és erről tájékoztassa a nyilvánosságot.

Papp Dániel elmondta még: mivel az eset 2002-ben történt, Körmendy-Ékes Judit és a jobboldali többségű ORTT testület igazolásával, ezért az ő felelősségük is felmerül.

A JMM szerint emellett törvénysértő, hogy az ORTT több millió forinttal támogatja a Klub Rádió helyi regionális sportműsorát és déli hírműsorát. "Ezzel megsérti a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényt, amely szerint hírműsorszám és időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám nem támogatható" - mondta Papp Dániel. Mint közölte, Hajdu István, az ORTT elnöke a támogatást azzal védte meg, hogy a törvény szerint csak politikai hírműsorszám nem támogatható.

A mozgalom médiapolitikai kabinetjének vezetője kijelentette, "Megkérdőjelezhető Hajdu István szakmai kompetenciája: vagy tudatosan ferdítette el a médiatörvényt, vagy nincsen tisztában vele". "Keller László közpénzügyi államtitkárhoz is elküldtük a levelet, hogy indítson vizsgálatot: az adófizetők pénzéből támogatnak egy törvénytelenül működő rádiót" - mondta Papp Dániel. Mind elmondta, a rádiót törvénytelenül jegyezték be a hatóságnál, és nem jelentették műsorszerkezetének megváltoztatását sem.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről