Bírságra vagy felfüggesztésre számíthat a Tilos Rádió

Vágólapra másolva!
Az ORTT mindenképpen foglalkozni fog a Tilos Rádió december 24-i adásával, amelyben egy azóta elbocsátott műsorvezető azt mondta: "Kiirtanám az összes keresztényt!". A testület elnöke szerint valószínűleg pénzbírsággal vagy felfüggesztéssel büntetik majd a rádiót. A Tilos Rádió kuratóriumának elnöke szombaton elismerte, hogy hibát követtek el.
Vágólapra másolva!

Hajdu István, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke közölte: annak ellenére, hogy azORTT-hez a Tilos Rádió ügyében eddig nem érkezett bejelentés, a testület tárgyalni fogja az esetet. Hajdu István elmondta, hogy a testület január 5-ét követően tárgyal a műsorvezető kijelentéséről.

A lehetséges szankciókat firtató kérdésre kifejtette: személy szerint az elhangzott mondatot nem tekinti "enyhe esetnek", így nem valószínű, hogy a rádió csak figyelmeztetést kap. "Valószínűleg pénzbüntetést, vagy felfüggesztést ró ki a testület" - tette hozzá

Azokra a felvetésekre, hogy az ORTT azonnal hallgattassa el a Tilos Rádiót, illetve, hogy az ügy miatt az elnök és a testület vezetése mondjon le posztjáról, Hajdu István annyit mondott: az ORTT minden esetben meghallgatja a pártok, illetve civil szervezetek véleményét, ám döntéseit a törvény betűje szerint hozza meg. "Ebben az esetben az ORTT a műsor szolgáltatója ellen léphet fel szankcióval" - mondta.

Tilos Rádió: Hibáztunk

Csabai Gábor a Tilos Rádió kuratóriumának elnöke szombati sajtótájékoztatóján elmondta: "Hibáztunk, de erre példamutatóan reagáltunk és elvárjuk az egész magyar médiától, hogy amennyiben bármilyen gyűlöletbeszéd elhangzik, legalább ilyen határozottsággal lépjenek fel ellene."

Csabai elmondása szerint a Tilos Rádió alapelve, vallott eszméje a tolerancia, a szólásszabadság, a gyűlölködés elleni küzdelem, az emberi jogokért, szolidaritásért való lándzsatörés, ezért "tökéletesen megengedhetetlen, hogy ilyen elhangozzék". Szavai szerint a történtek alkalmat adnak "modelljük" átgondolására és a jövőben jobban kell figyelniük arra, "ki kerülhet mikrofon közelbe".

A kuratórium elnöke hangoztatta: gyorsan reagáltak a történtekre, a műsorkészítőt "kivetette magából közösségük", azonnali hatállyal kizárták a Tilos Rádió kötelékéből. A műsor további készítőit felfüggesztették, további szerepükről a rádiónál fegyelmi tárgyalás után döntenek. "Természetesen a Tilos Rádió vállalja a felelősséget a történtekért és számítunk jogi, illetve médiajogi lépésekre, ahol remélem, mérlegelni fogják a rádió hozzáállását és a rádió eddigi múltját" - mondta Csabai Gábor.

A december 24-én este elhangzott műsor ellen több szervezet is tiltakozott: a Fidesz felszólította az Országos Rádió és Televízió Testületet (ORTT), hogy azonnal hallgattassa el a Tilos Rádiót, és ugyanezt követelte a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség. Hasonlóan foglalt állást a Jobbik Magyarországért Mozgalom, valamint a Honfoglalás 2000 Egyesület is. Utóbbi azt követelte, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot a Tilos Rádióban elhangzott kijelentés miatt. Tiltakozott továbbá a Szent Korona Társaság, a Keresztény Demokrata Fórum, de tiltakozását fejezték ki a Magyar Nemzeti Szövetséget alkotó pártok és szervezetek is.

Erdő Péter: Imádkozunk azért, aki a kijelentést tette

Nem szabad, hogy Magyarország életét a gyűlölködés és a hangulatkeltés jellemezze az igazságosság, a szeretet és a béke helyett - reagált szombaton közleményben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek arra, hogy "a szenteste ünnepi hangulatát" a Tilos Rádióban "a keresztények elleni gyűlölködő kijelentések árnyékolták be".

"Szent István első vértanú példáját követve imádkozunk azért a személyért, aki ezeket a kijelentéseket tette, és kérjük Isten segítségét, hogy hazánk életét ne a gyűlölködés és hangulatkeltés, hanem az igazságosság, a szeretet és a béke jellemezze." - olvasható a közleményben.