Chirac: Egységes Európát, ahol az elszántak kicsit gyorsabbak

Vágólapra másolva!
Jacques Chirac francia elnök kedden a Parlamentben közölte: egy esetleges kétsebességes Európa miatt felvetődő kétségekkel szemben Franciaország huszonötödmagával együtt kívánja Európát építeni. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben a 25-ös keretben hagyni kell, hogy a legelszántabb országok felderítők módjára gyorsabban és messzebb haladjanak egyes területeken.
Vágólapra másolva!

Magyarország megnyugvással fogadja, hogy Franciaország nem szeretne többsebességes Európát és a 25-ökben gondolkodik - mondta Medgyessy Péter kormányfő, miután Chirac-kal tárgyalt. "Elfogadjuk, hogy mindig is voltak gyorsabban haladók Európában, és Magyarország is közéjük akar tartozni, a lehető legtöbb területen" - közölte Medgyessy. Hozzátette: ez nincs ellentmondásban azzal, amit Kovács László külügyminiszter mondott arról, hogy a kétsebességű Európa szétverné az EU-t. "Nincs szó privilegizáltak csoportjáról, az élcsoport megléte nem a különbözést célozza, ezt bizonyítja az euró és a schengeni rendszer fokozatos bevezetése is az EU-ban" - mondta Jacques Chirac.

Forrás: MTI, Bruzák Noémi
Chirac és Medgyessy

Medgyessy Péter szerint "bár kissé naiv elképzelés, de a legszebb az lenne, ha május 9-én, az Európa-nap alkalmából alá lehetne írni az európai alkotmányos szerződést". Chirac úgy vélte, hogy legkésőbb 2004 végéig mindenképpen tető alá kell hozni a dokumentumot. "Örülök a kedvező elmozdulásnak a kisebbségek ügyében az alkotmányban. Annak különösen, hogy ez Magyarország és Franciaország megelégedésére is szolgál" - tette hozzá Chirac.

Az EU új, 2007-től 2013-ig terjedő költségvetése kapcsán a francia elnök kiemelte: a tíz új tagállamnak joga van az unió szolidaritásához, ahhoz, hogy jelentős pénzeszközökhöz jusson gazdasága felzárkózásához. Megemlítette ugyanakkor, a tagországok anyagi hozzájárulását az EU-büdzséhez nem lehet mértéktelenül emelni, és óvatosan kell gazdálkodni a pénzeszközökkel.

Medgyessy Péter azt mondta: Magyarország szándéka az, hogy belső vitáit ne vigye be az unióba, ugyanakkor "erős és egységes magyar képviselet legyen Európában".

Chirac kérdésre válaszolva közölte: jól érti Medgyessy Péter célját a közös EP-listára vonatkozó javaslatával, de mivel "tisztán belpolitikai kérdésről van szó, nincs feljogosítva arról véleményt nyilvánítani".

A két politikus megállapodott arról, hogy Szegeden magyar-francia kutató-fejlesztő központ jön létre, és ennek módozatait hamarosan, az illetékes francia miniszter közelgő magyarországi látogatásakor kidolgozzák. Szó esett arról is, hogy a 2005-ös tanévtől megnyithatná kapuit a budapesti francia nyelvű egyetem. Chirac szerint Magyarország a tudományos kutatás élmezőnyében halad, és nem véletlen, hogy már 13 Nobel-díjast adott a világnak.

"Szeretnénk még több francia befektetőt Magyarországon. A már itt lévő francia vállalatok 60 ezer embernek adnak munkát" - mondta Medgyessy Péter. A magyar kormányfő közölte, hogy a francia gyorsvasút, a TGV Párizs-Bécs között tervezett kiépítése európai pénzek bevonásával Budapestig is kiterjeszthető. "Franciaország támogatja, hogy a Malév Rt. részt vegyen a Sky Team csoportban és így pozíciói erősebbek legyenek" - mondta a miniszterelnök. Chirac közölte: hamarosan a belügy-, a pénzügy-, a védelmi miniszter, valamint az államreformokért felelős tárca vezetője is Magyarországra látogat.

Kérdésre válaszolva Medgyessy Péter közölte: április végén, miután tárgyalt a vállalatok, a szakszervezetek, a kutatók képviselőivel, már tisztábban fog látni a kormány arról, mi lehet az euró bevezetésének reális dátuma Magyarországon. A kormány francia segítséget is igénybe vesz az ügyben. "Magyarország a lehető leggyorsabban csatlakozni akar az eurózónához, de át kell tekinteni a csatlakozás feltételeit. Az alacsony kamat, a stabil árfolyam, a költségvetési egyensúly körüli állapot jelentős erőfeszítéseket igényel" - tette hozzá Medgyessy Péter.

A kormányfő biztatónak nevezte, hogy idén 3,5 százalék lehet a gazdasági növekedés, és 2003 utolsó negyedévében "17 százalékkal nőtt az export, 11 százalékkal az ipari termelés, nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség". "Erre nem lehet mondani, hogy töpörödött a gazdaság" - jegyezte meg.

A francia elnök közölte: bíznak Magyarország gazdasági fejlődésében, hogy "képes lesz úrrá lenni a nehézségeken". Hozzátette: ez a bizodalmuk a "gyengélkedő" EU-tagállamok tekintetében is fennáll.

A sajtótájékoztatón szóba került az európai véderő kérdése is, amelyről Chirac elmondta: Magyarországnak abban joga van az őt megillető helyre. "Az európai véderő kidolgozása nem áll ellentmondásban a NATO-kötelezettségekkel, a transzatlanti kapcsolatrendszerrel" - közölte Chirac. Mint mondta, Franciaország és Magyarország között tökéletes a nézetazonosság a Nyugat-Balkán és Ukrajna tekintetében. Chirac támogatásáról biztosította, hogy Budapest legyen a székhelye az Európai Határőrizeti Ügynökségnek.

Külön kitért Chirac az EU és Oroszország közötti kapcsolatok fontosságára, hozzátéve: az uniónak "egy kicsit jobban" kellene tisztelnie Oroszországot. Medgyessy Péter szerint az európai feltételek átvétele nem gátolja, sőt, tovább lendíti az igen jól fejlődő magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat.