Több száz szélsőséges iszlamista fenyegeti Magyarországot

Vágólapra másolva!
A Magyar Iszlám Közösség vezetője szerint több száz szélsőséges iszlamista van Magyarországon és addig nem múlik el a terrorfenyegetés, amíg az ő bázisukat fel nem számolják. A rendőrség szerint azonban a szélsőségeseknek nincs infrastruktúrája Magyarországon, így igen csekély a valószínűsége, hogy terrorakciót akarnának elkövetni hazánkban. Lamperth Mónika belügyminiszter szerint a kedden terrorfenyegetés gyanúja miatt letartóztatott palesztin férfi nem a Magyarországra látogató zsidó államfő ellen tervezett merényletet. Keddi őrizetbe vételét azzal indokolta, hogy "ilyen kiemelt személy látogatásakor a minimális kockázatot sem lehet vállalni".
Vágólapra másolva!

A nemzetbiztonsági kabinet szerdai ülésén is kiemelten foglalkoztak a keddi eseménnyel. Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatóján közölte: szakmailag indokolt és szükségszerű volt kedden végrehajtani az akciót, amelyre - mint fogalmazott - példás együttműködés keretében került sor. Gál J. Zoltán ismételten közölte: az akciónak semmi köze nem volt az izraeli államfő látogatásához. "Sajnálatos, hogy egy ilyen fontos eseményre árnyék vetült" - jegyezte meg. "A rendőrség kellő bizonyíték birtokában, de még egy esetleges szándék előtt tudott lépni" - közölte a kormányszóvivő, aki hozzátette: a madridi terrortámadás előtt, március elején került a fogorvos a titkosszolgálat látókörébe. Megjegyezte: a keddi akció azért is indokolt volt, mert az izraeli államfő látogatása miatt "nem volt helye kockáztatásnak".

Gál J. Zoltán elmondta azt is: nincs olyan információ a rendőrség birtokában, ami alapján szigorítani kellene a madridi terrortámadás után hozott biztonsági intézkedéseken.

A rendőrök kedden vették őrizetbe a 42 éves, Budapesten élő, palesztin származású magyar állampolgárt, aki fogorvosként dolgozik, és a Bartók Béla úti iszlám közösség imámja. Ha bebizonyosodik, hogy a férfi terrorakciót próbált előkészíteni, 5-10 évig terjedő szabadságvesztést kaphat. A férfi egyelőre nem tett vallomást.

A rendőrség szerint a férfi tavaly novemberben barátaitól ajánlatot kért robbanóanyag beszerzésére, hogy "egy budapesti zsidó múzeumot robbantsanak fel". Az MTI korábbi információi szerint a robbantásos akció célpontja a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Emlékközpont lett volna. Az ügy kapcsán a rendőrség kedd hajnalban öt budapesti helyen tartott házkutatásokat. Robbanóanyagot, fegyvert nem találtak a házkutatások során, azonban a rendőrök szerint olyan feljegyzésekre bukkantak, amelyek alátámasztják a fogorvos elleni gyanút, amelyet a telefonlehallgatások is megerősítettek. A férfi tagadta, hogy terrorakcióra, robbantásra készülődött volna.

MTI/[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!