Az MSZP népszavazást akar az elnökválasztásról



Népszavazással kell megakadályozni, hogy a koalíciós többség alig több mint ötvenszázalékos többséggel választhasson köztársasági elnököt - nyilatkozott lapunknak Baja Ferenc, az MSZP képviselője.

Az FKGP-nek és a MIÉP-nek is az a véleménye, hogy a nép döntsön a legfőbb közjogi méltóság viselőjéről. A Fidesz és az SZDSZ a parlamenti voksolás híve. G. Nagyné Maczó Ágnesnek viszont már most feltett szándéka az aláírásgyűjtés megkezdése. Baja Ferenc azt szeretné, ha 2000-ben közvetlen, de legalábbis konszenzusos elnökválasztás lenne Magyarországon. A szocialista politikus úgy érzékeli, pártja álláspontja is efelé közelít. A problémát abban látja, hogy "a Fidesz a koalíció stabilitásárt cserébe eladta egy esetleges konszenzusos választás esélyét a kisgazdáknak". Baja szerint a népszavazás érdekében felesleges az aláírások gyűjtése, mert a parlament általi választás szerepel az alkotmányban. Mindenképp érdemes azonban az aláírási íveket legyártani, ha az emberek azt akarják, hogy csak egy kétharmados vagy négyötödös többséggel elfogadott személy lehessen az ország első polgára. A jelenlegi rendszer szerint a parlament választ elnököt, az első két voksoláskor kétharmadosan, de harmadszorra egyszerű, ötven százalék plusz egy fős többség is elég, így a mindössze 54 százalékos többségű koalíció áterőltetheti jelöltjét. Répássy Róbert jogi kabinetvezető már korábban kijelentette, a Fidesz 2000-ben is a parlament általi választásban érdekelt. Mádi László (Fidesz) ezt azzal egészítette ki, hogy pártja ragaszkodik a parlamenti választáshoz. Eredeti programjához ez ügyben már csak a Fidesz és az SZDSZ ragaszkodik, de Mádi elképzelhetőnek tartotta, hogy a szabad demokraták - szocialista nyomásra - változtatnak nézetükön. Horn Gábor ezzel szemben úgy véli, az SZDSZ továbbra is kitart a parlament általi elnökválasztás mellett. A szabad demokrata képviselő abban bízik, hogy Göncz Árpád után ismét sikerül olyan személyt találni, akit a Ház és a polgárok döntő többsége elfogad. Az SZDSZ egyelőre nem állít saját jelöltet, megvárják, amíg a kormány javasol. A MIÉP is a közvetlen elnökválasztást támogatja. Győri Béla szóvivő szerint erről korábban már tárgyalt a pártvezetés. Azt is elmondta, saját jelölt indításán még nem gondolkodtak, de biztos, hogy Csurka István pártelnök nem indul az elnökválasztáson. Lányi Zsolt szerint az FKGP álláspontja változatlan, a párt a nép általi elnökválasztást preferálja. A kisgazda politikus úgy gondolja, ha a kormány jól dolgozik, 2000-ben a polgárok megválaszthatják a párt jelöltjét, akit majd a koalíció is támogat. Csapody Miklós lapunknak elmondta, az MDF vezető testületei még nem foglalkoztak a kérdéssel, de tiszteletben tartják a parlament által választott elnök intézményét. G. Nagyné Maczó Ágnes a Magyar Hírlap kérdésére elmondta, nem várja meg a politikai alkuk végét, hanem népszavazást kezdeményez. Az Új Szövetség elnöke úgy látja, itt az ideje, hogy az 1989-es, úgynevezett négyigenes népszavazás által kieszközölt rendszeren változtasson az ország. "Torgyán akkor még az SZDSZ-szel gyűjtött" - emlékeztetett G. Nagyné. Januárra könyvet is ír Ki lesz a köztársaság elnöke? Isten, haza, Torgyán család címmel. Hozzátette még, hogy nem korábbi eltávolítása miatt táplált személyes bosszú vezérli, könyvét inkább figyelmeztetésnek szánja a magyar közélet és a civil polgárok számára.

(MTI)