Orbán átalakítja a kormányzati struktúrát<br/>

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor miniszterelnök arra készül, hogy átalakítsa a kormányzati struktúrát, értesült a Magyar Hírlap. A miniszterelnök erről a Fidesz képviselőcsoportjának múlt szerdai ülésén beszélt. Megtudtuk: a kormányon belül a Miniszterelnöki Hivatal átszervezését tervezi Stumpf István miniszter és Bártfai Béla, a MEH közigazgatási államtitkára is.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor miniszterelnök a teljes kormányzati struktúra átalakításán gondolkodik, tudta meg lapunk fideszes politikusoktól. A kormányfő ezt a szándékát a Fidesz parlamenti frakciójának múlt heti ülésén jelezte a legnagyobb kormányzó párt képviselőinek. A Magyar Hírlap úgy tudja, Orbán a törvényhozás befejezése után, a június végével kezdődő hetekben kíván behatóan foglalkozni a kérdéssel. A struktúra megváltoztatása mellett személyi ügyek is felmerülhetnek. Konkrét elképzelések azonban információink szerint még nem kerültek napirendre. Homoki János menesztésének híre ugyan tartja magát, hivatalosan azonban nem erősítették meg.
A kormányon belül jelentősebb változás várható a Miniszterelnöki Hivatal felépítésében. Kormányhoz közel álló informátoraink szerint ennek első számú célja, hogy a jelenlegi párhuzamosságokat megszüntessék. Ilyen párhuzamosság elsősorban a Bogár László kormányzati stratégiáért felelős általános politikai államtitkár vezette elemző központ és a Szerdahelyi Péter által irányított tükörreferatúra-rendszer között mutatkozik. A Magyar Hírlap úgy tudja, a legradikálisabb ötletként szóba került, hogy szükség van-e a Bogár László-féle elemző részlegre.
A miniszterelnök ugyanakkor elégedetlen a referatúrák működésével is, amelyek egyes vélemények szerint nem megfelelően látják el feladatukat. A referatúrák dolga a minisztériumok által a kormány elé terjesztett törvény- és rendelettervezetek véleményezése. A Fidesz-frakció egyik tagja azt állította: a képviselőcsoport részéről gyakorlatilag több érdemi észrevétel érkezik, mint a referatúráktól. A referatúrák tevékenységét többször bírálták az olyan esetekben is, amikor az adott referatúra elmulasztotta azoknak a törvényeknek a kiszűrését, amelyek elfogadása még nem feltétlenül időszerű. Egyik forrásunk a reklámtörvényt említette példaként, amelynek tervezett szigorításai csak az európai uniós csatlakozással válnak indokolttá.
Megtudtuk, a Miniszterelnöki Hivatal hét végi, Balatonöszödön tartott közigazgatási vezetői értekezletén Stumpf István kancelláriaminiszter és Bártfai Béla, a MEH közigazgatási államtitkára is változásokat jelzett nyártól.

Gazda Albert

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

A Miniszterelnöki Hivatal honlapja