Szekeres tagadja, hogy köze lett volna a megfigyelési ügyhöz<br/>

Vágólapra másolva!
Szekeres Imre szorgalmazza az úgynevezett megfigyelési üggyel összefüggő valódi dokumentumok, adatvédelmi biztos által ellenőrzött iratok nyilvánosságra hozatalát, az információk és az esetleges törvénytelenségek kivizsgálását.
Vágólapra másolva!

A szocialista képviselő az egyik országos napilapnak Pokorni Zoltán oktatási miniszter esetleges megfigyelése kapcsán szombaton közölt cikke miatt adott ki egy nyilatkozatot vasárnap. "Miután az én nevemet is megpróbálták belekeverni az úgynevezett megfigyelési ügybe, személyesen biztosítottam Pokorni Zoltán miniszter urat arról, hogy nem rendelkeztem információval az ügyről" - fogalmazott. Hozzátette: kifejezte ugyanakkor sajnálatát afölött, hogy a Fidesz akkori frakcióvezetője, amikor 1996-ban törvénytelenséget tapasztalt, nem tájékoztatta őt, és nem is indíttatott eljárást.
Szekeres Imre elmondta: kérte Kovács Lászlót, az MSZP elnökét, hogy a Szocialista Párt elnöksége tűzze napirendre a Tocsik-ügy és a Xénia-ügy hátterének kivizsgálását. Számoltassa be a volt miniszterelnököt, illetve a titkosszolgálatokat felügyelő MSZP-s volt minisztereket, továbbá az ügyekben esetleg érintett volt minisztériumi munkatársakat.
Javasolta azt is: az MSZP és az SZDSZ ismét kezdeményezze "a Fidesz-vállalkozások körüli titkok nyilvánosságra hozatalát, hogy a botránykorszakot az ország érdekében mielőbb le lehessen zárni".
A képviselő szerint a megfigyelési ügy kapcsán napvilágot látott információk a politikai életről, a demokrácia érettségéről állítanak ki kedvezőtlen bizonyítványt.

(MTI)

Ajánló:

A legnagyobb ellenzéki párt elektronikus oldala.

Korábban:

A miniszterelnök egyetért Kovács László kérésével. (1999.05.08.)