Vizsgálják a százhalombattai vízszennyezés okait<br/>

Vágólapra másolva!
Az eddig 300 köbméternyinek vélt helyett csupán 2-3 köbméternyi pakura került szombaton a százhalombattai Benta-patakba. A kár becsült értéke azonban így is előreláthatóan több tízmillió forint.
Vágólapra másolva!

A nagyobb kárt azért sikerült megakadályozni, mert szombaton kora délután a horgászok riasztották az elhárítókat. A szakemberek azonnal nekiláttak az élővízbe került nehéz fűtőolaj lokalizálásához, a mederbe helyezett terelőfalakkal felfogták a pakurát. A szennyezőanyagból csak elenyésző mennyiség jutott el a patak vízsodrásában a Dunáig. Az olaj a víz élővilágát nem károsította, ám a part menti növényzet és a talaj szennyeződött.
A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a környezetvédelmi károsodást valószínűleg a pénteki nagy vihar idézte elő. A lezúduló óriási víztömeg föllazította a részvénytársaság területén kiépített csatornarendszerben megtapadt - eddig nem tudni, miképpen odakerült - olajat, és azt a Bentába mosta. A rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen megkezdte a nyomozást. Az erőmű rt. az esetből okulva százmillió forintos beruházással új védelmi rendszert épít ki, hogy kizárja a mostanihoz hasonló környezetszennyezés lehetőségét.

Ajánló:

Talajszennyezés, vízszennyezés, levegőszennyezés.

Korábban:

1999. június 6.