Linda vezeti az MTV1 új bűnügyi műsorát a 112-t

Új bűnügyi magazin indul 112 címmel október 25-én, hétfőn a Magyar Televízió 1-es csatornáján. A hétfő 20.40-kor kezdődő 30 perces műsor producere Gát György, két műsorvezetője a Lindaként ismertté vált Görbe Nóra, valamint az MTV1 Híradójának korábbi munkatársa, Lendvai Szabolcs lesz.

A tájékoztatás szerint a műsor igyekszik teljes körképet adni a rendőrök, a mentők, a tűzoltók és a vámosok munkájáról. A 112 elsősorban az adás előtti héten történtekkel és a közönséget feltehetően leginkább érdeklő bűnügyekkel foglalkozik majd.

A helyszíneken előre leforgatott beszámolókat a televízió 9-es stúdiójából sugárzott élőadás foglalja keretbe, amelyben a stúdió meghívott vendégei - ügyvédek, szakértők, tanúk - fejtik ki
véleményüket a látottakról. A telefonáló nézőket adott esetben a műsor nézői is hallhatják.

Gát György ismertetése szerint a 112 korábbi bűneseteket is felelevenít, az eredeti dokumentumokat filmes eszközökkel feldolgozva. Hasonló módon készült filmekkel a nézők figyelmét arra akarják felhívni: miképpen előzhetik meg, hogy bűnözők prédájává váljanak.

Mint ismeretes a csatorna előző bűnügyi magazinja a Kriminális július elsején szűnt meg. Az ugyancsak Juszt László felügyelete alá tartozó Kriminális című hetilap ugyanis közölte a megfigyelési ügy titkosított iratait. Szakértők szerint ezzel a tettével Juszt államtitkot sértett.

(MTI)

Ajánló:

A közszolgálati csatorna honlapja.

Korábban:

(1999.09.24.)