Pénzért nyilatkozik a Whiskys<br/>

Vágólapra másolva!
Ambrus Attila személyiségi jogainak érvényt szerezve utólag próbál megállapodni azokkal a televíziókkal, amelyek hozzájárulása nélkül mutattak be róla készült videofelvételeket. A Whiskys jogi képviselője megerősítette: Ambrus a jövőben csak pénzért ad sajtónyilatkozatot. Emellett a tucatnyi fegyveres rablás gyanúsítottja tegnaptól naplót vezet.
Vágólapra másolva!

A Whiskys ügyvédje levélben jelezte az utólagos megegyezés igényét azoknak a televíziós csatornáknak, amelyek Ambrus Attila jóváhagyása nélkül mutattak be korábban készült video- és fényképfelvételeket. Magyar György ügyvéd a Magyar Hírlapnak elmondta: Ambrus bűnügyi, illetve fogva tartási költségeinek fedezése miatt rákényszerül, hogy csak meghatározott összegért nyilatkozzon a médiának.

Máris több csatorna jelezte, hogy nagyobb összeget fizetne egy-egy exkluzív interjúért. Legkorábban azonban csak hétvégén döntik el, melyik csatornán jelenjék meg először a Whiskys arca.

Az ügyvéd tegnap ismét felkereste egy személyes beszélgetés erejéig Ambrust. A lap érdeklődésére megerősítette, védence elégedett a fogva tartás körülményeivel. Rádiót már kapott, s tollat és papírt is kap őrzőitől. A Whiskys máris nekilátott naplója megírásához – tudta meg a napilap.
Legközelebb szerdán találkoznak a rendőrségi kihallgatás folytatásán, ezután pedig pénteken a vádemelésre készülő Fővárosi Főügyészség Ambrus Attilát a rendőrség részéről már lezárt 27 rendbeli rablással kapcsolatban fogja faggatni.

Magyar György aláhúzta továbbá: a jövőben szeretne klasszikus ügyvédi munkát végezni, lehetőleg nem a média kereszttüzében. Ennek érdekében teljes jogú meghatalmazottként felvette a kapcsolatot partner ügyvédi irodákkal, amelyek segítenek Ambrus büntetőjogi védelmének ellátásában, illetve a szerzői és személyiségi jogok maradéktalan biztosításában.

A rendőrség által kiadott sajtóanyagból egyébként kiderül: Ambrus Attilát a veszélyes bűnözők számára kialakított gumírozott falú, 13 négyzetméteres, WC-vel és zuhanyozóval felszerelt zárkában helyezték el. A zárka egyik fala rácsozott, amelyen keresztül a nap 24 órájában őrök figyelik mozgását.
Reggel 6-kor ébresztik, a délelőtt folyamán egy órát sétálhat. Este 10-kor takarodó. A zárkán kívülre kizárólag őrzői kísérettel, lábán és kezén bilinccsel mehet ki.
Ambrus magatartása az elmúlt napokban nyugodt volt, egy ókori témájú könyvet olvas. Bermudában és papucsban van.

Ma kezdődik a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsának Fő utcai épületében az a büntetőper, amelynek három vádlottja az ügyészség szerint fogdaőrként kötelességszegésével segítette elő a whiskys rabló néven ismertté vált Ambrus Attila ez év július 10-ei szökését a BRFK Gyorskocsi utcai épületéből.


Középpontban a nyomozás

A rendőri vezetés felkérésére kezdett a whiskys rablóról, illetve Ambrus Attila elfogásának körülményeiről szóló riportkötet megírásához Garamvölgyi László rendőrségi szóvivő. Az ezredes nem titkolta, hogy kimondottan rendőri szempontból próbálja meg bemutatni a sikerrel végződött nyomozás részleteit.
A Magyar Hírlap kérdésére hozzáfűzte: nem látja szükségesnek, hogy beszéljen Ambrus Attilával, így a Whiskys csak a nyomozati iratok, illetve a rendőrök elbeszélése alapján, közvetve lesz főszereplője a könyvnek. Garamvölgyi tegnap kezdte meg az adatgyűjtést. Kiadóról még nem született döntés, ám az már bizonyos, hogy a könyv bevételeit teljes egészében alapítványi támogatásra ajánlják fel.

Gaál Zoltán

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(1999.10.28.)