Az MSZP is fog köztársasági-elnököt állítani<br/>

Vágólapra másolva!
Jelenleg még nincs az MSZP-nek konkrét javaslata a köztársasági-elnök személyére. Azonban Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes szerint a jelöltállításra mindenképp szükség van.
Vágólapra másolva!

"Bár erről hivatalos határozat még nem született, a különböző pártfórumokon egyértelműen az az álláspont fogalmazódott meg, hogy a szocialista pártnak szándékában áll államfőjelöltet állítani" - mondta Lendvai Ildikó frakcióvezető-helyettes, az MSZP elnökségi tagja.
Lendvai Ildikó annak kapcsán beszélt erről, hogy Katona Béla a Napi Magyarországnak azt mondta: nem kell az MSZP-nek köztársaságielnök-jelöltet állítania. Szerinte ugyanis ennek csak a közvetlen választás esetében van értelme.

Lendvai Ildikó úgy fogalmazott: az ország legerősebb pártjának még akkor is kell jelöltet állítania, ha a parlamenti többség saját szája íze szerint dönt, hiszen meg kell mutatnia az MSZP-nek, hogy ő milyen embert tartana alkalmasnak a legfőbb közjogi méltóság tisztségére.

"A jövő év elejétől a szocialisták egy széleskörű tájékozódási folyamatot kezdenek az MSZP lehetséges államfő-jelöltjének kiválasztása érdekében" - tette hozzá Lendvai. Jelenleg még nincs javaslatuk a köztársasági elnök személyére.

A párt új alalpszabálya szerint a jelöltállításról az MSZP kongresszusa dönt.

(MTI)

Ajánló: