Szolnok nem akarja visszafizetni a jogtalanul felhasznált támogatást<br/>

Vágólapra másolva!
Szolnok az Alkotmánybírósághoz fordul, ha vissza kell fizetnie az Állami Számvevőszék szerint jogtalanul felhasznált támogatást. A polgármester szerint ugyanis ezt a pénzt egy később született jogszabály alapján, visszamenőleg kérik a várostól.
Vágólapra másolva!

Szolnok az Alkotmánybírósághoz fordul, ha a parlamenti zárószavazás után is vissza kell fizetnie az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint jogtalanul felhasznált állami támogatást - jelentette be Szalay Ferenc polgármester.
Az Országyűlés szerdán az ÁSZ 1988-ra vonatkozó megállapításai ellenére jónéhány önkormányzatnak elengedte a visszafizetést, Szolnok azonban nem került a kedvezményezettek közé.

Szalay Ferenc azt mondta: az ÁSZ szerint visszafizetendő pénz annak a 789 millió forintnak az áfája, amit a város 40 százalékos önerő mellett kapott felszíni vízművének rekonstrukciójára.
Az áfát az akkori törvényi lehetőségek szerint 1996-ban igényelték vissza, és a 160 millió forintnyi összeget a vízügyi beruházás műszaki színvonalának emelésére fordították. "Ezzel a céltámogatás bruttó összege nem emelkedett, és változatlan maradt a saját erő és az állami támogatás aránya is" - mondta.

Ha az országyűlési döntés szerint Szolnoknak vissza kell fizetni az áfát az kamataival együtt 260 millió, büntetőkamataival együtt csaknem 400 millió forintos kiadást jelentene.
A polgármester szerint az idén Szolnok várhatóan ez azt összeget nem tudja kifizetni, és jövőre is csak költségvetése gyökeres átalakítása után képes rá.

Szalay érthetetlennek nevezte azt, hogy az Országgyűlés megkülönböztette a városokat, és későbbi jogszabályok alapján kérte számon a megelőző időszak történéseit. "Az áfa visszaigénylés ugyanis 1996-ban történt, az ezt megszüntető törvény viszont 1997. decemberében született meg" - tette hozzá.

(MTI)

Korábban:

(1999. november 11.)