Ha csütörtök éjfélig nem betegedik meg újabb katona, feloldják a karantént a Kalocsai laktanyában és részben a Szabadszállási kiképző központban is.

A János kórház gyermeksebészeti osztályán fekszik az a hartai fiú, aki először betegedett meg agyhártyagyulladásban december 2-án. Az orvosa szerint a fiú jobban van, de még messze a gyógyulás.

A tisztiorvosi szolgálat és a honvédség epidemiológusai ezt az esetet is számon tartották, de eddig nem beszéltek róla. A honvédség egyik belső összefoglaló jelentésében azonban az áll, hogy mivel ez a fiú egy táncklubba járt kalocsai kiskatonákkal, ezért a katonák itt kaphatták meg a fertőzést, és ezt vitték be a laktanyába.

Molnár Ilona tisztifőorvos szerint a honvédség nem tudhat arról, hogy pontosan melyik civil eset volt az első.
"Én rendkívül bátor dolognak tartom, hogy erről nyilatkozott a Svéd tábornok úr, tekintettel arra, hogy a civil esetek felderítése, ezzel kapcsolatos járványügyi vizsgálatok, hozzárendelt adatok a tisztiorvosi vizsgálat birtokában vannak, de a HM epidemiológusai ezen adatokat nem vizsgálták."

Svéd László a honvédség egészségügyi csoportfőnöke azt mondja, hogy ők csak azért foglalkoznak az üggyel, mert most tudták meg, hogy ez a civil kapcsolatban volt katonákkal.
"Volt egy beteg, akivel a katonák együtt jártak egy táncklubba. Én mindössze ennyit mondtam."

Az ÁNTSZ és a honvédség egészségügyi szakemberei abban egyetértenek, hogy felesleges az első megbetegedést keresni, mert az a járványt nem akadályozza meg. Molnár Ilona szerint a baktériumot kell hibáztatni, nem a betegeket.

Azok a sorkatonák, akik az ünnepeket a járvány miatt bent töltötték, 5-8 nap szabadságot kapnak. A honvédelmi miniszter úgy döntött, hogy nem halasztják el a februári bevonulást, de minden újonc megkapja a gennyes agyhártyagyulladás elleni védőoltást.

(RTL KLUB)