Írók, filozófusok, aktivisták védik a Roosevelt téri fákat<br/>

Vágólapra másolva!
Április 5-től húsz napon át környezetvédő írókból, filozófusokból, szociológusokból, aktivistákból álló szervezet, a Védegylet őrzi a Roosevelt téri fákat. A környezetvédők a nap 24 órájában lesik, mikor érkeznek a térre a munkások, hogy kivágják a fákat. Amint a munkások megjelennek, az aktivisták a fákhoz láncolják magukat.
Vágólapra másolva!

A Védegylet nevű újonnan alakult környezetvédő szervezet 24 órás figyelőszolgálatot hozott létre a Roosevelt téren, hogy megakadályozzák a fák kivágását. A Gresham-palota átépítése miatt ugyanis a térről 23 fát ki kell vágni, 20-at pedig át kell ültetni. "Az nem nyugtat meg, hogy a Vérmezőre átvisznek még egy fát, amikor itt a város szívében nem lesz egy sem" - mondta az [*****]-nak Zágoni Miklós filozófus, az egyik éppen szolgálatot teljesítő aktivista.

A környezetvédők ugyanis egy lakókocsiból figyelik, mikor jelennek meg a téren a munkások. Egyszerre három ember van őrségben, és hatóránként váltják egymást. Az aktivisták között van Zágonin kívül Lányi András író, Sükösd Miklós szociológus, valamint számos környezetvédő szervezet - Zöldpont, Független Ökológiai Központ - tagja.

"Egyelőre 20 napos figyelésre gondoltunk" - mondta Zágoni. "Elvileg péntek reggeltől jöhetnek kivágni a fákat. Azonban ingyenes parkolási engedélyt csak egy napra kaptunk, ezért a szimpatizánsok jönnek, és óránként bedobják a 140 forintos parkolási díjat."

Ha megjelennek a munkások, a figyelők a listájuk alapján riasztják a Védegylet tagjait, illetve a környéken lakó szimpatizánsokat, akik készek akár a fákhoz láncolni magukat.

Az aktivisták szombaton 11 órától tüntetést szerveznek a fák megvédéséért.

[*****]

Korábban:

(2000. március 21.)