Kemény NATO-kritika a honvédségnek<br/>

Vágólapra másolva!
Elismerések mellett javarészt kritikát fogalmaz meg 1999-es jelentésében Wesley Clark tábornok, a NATO európai főparancsnoka a Magyar Honvédséggel szemben. A jelentés szerint alig javult a nyelvképzés, bírálat éri a pilóták kevés repült óraszámát, a rossz alkatrész-utánpótlást, valamint a szövetségnek felajánlott egységek más feladatokra való kijelölését is.
Vágólapra másolva!

A haderőreform alapvető szándékainak elismerése mellett helyenként éles bírálatokat tartalmaz a NATO európai főparancsnokának Magyarországról készített katonai helyzetértékelése. Aggodalommal tölti el például a szövetség kontinentális irányítóját, Wesley Clark tábornokot, hogy a Magyar Hadsereg legtöbb fontos berendezése, felszerelése régi, és közelít az elavulási idő végéhez. A főparancsok azt javasolja, hogy a szűkös pénzügyi lehetőségekre tekintettel a honvédség állítson fel prioritásokat, amelyek elsősorban a NATO-nak felajánlott egységek fejlesztését, védelmének javítását szolgálnák.

A betekintésre megkapott jelentés szerint együttműködésre felajánlott egységek bejelentett készültségi foka megfelel a NATO-követelményeknek, ám azok létszáma, technikai színvonala jóval alatta marad a követelményeknek. A főparancsnok a magyar tervek ismeretében több egységnél arra hívja fel a figyelmet, hogy a tervezett átalakítások a vállalatnál alacsonyabbra csökkentik a harckészültséget. Aggasztónak találja a dokumentum, hogy párhuzamosságok vannak a szövetségnek felajánlott erők és a magyar-olasz-szlovén, valamint a magyar-román többnemzetiségű egységhez rendelt csapatok között. A főparancsnok nyilvánvalóvá teszi, hogy ez a kettős felajánlás elfogadhatatlan, a Magyar Honvédségnek újra meg kellene fontolni ezeket az elkötelezettségeket.

Bírálat érte Magyarországot amiatt is, hogy a NATO-erők esetleges fogadására nem léteznek konkrét tervek. A magyar légierő hadműveleti képességét komolyan korlátozzák a készletek, a tartalék alkatrészek és a kiképzési eszközök hiányosságai. A légvédelmi rakéták és harcoló repülőgépek - a MiG-29-esek kivételével - elavultak. Ugyanakkor a modern típus sem használható Magyarországon kívül, mivel az nem kompatibilis a szövetség gépeivel. A főparancsnok nem titkolja elégedetlenségét amiatt sem, hogy a csatlakozáskor felajánlott harci helikopterek csak 2002-től erősítik a NATO-t. A főparancsnok kitér arra, hogy a magyar légierő elektronikai hadviselési képessége igen korlátozott, passzív zavaró berendezésekkel kevés típust szereltek fel. A dokumentum szerint a modern légi fenyegetettséghez képest elavult a légvédelmi rakétarendszer, ezen a téren beszerzést sürget. Felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar pilóták repülési ideje messze elmarad a NATO-erőknél meghatározottnál. Kritikát fogalmaz meg a jelentés a nyelvképzéssel kapcsolatban is. A főparancsnok a megkezdett beszerzéseket a NATO-érdekekkel többnyire egybevágónak tartja, és határozottan támogatja a katonai rendőrség létrehozását, mivel ez nagymértékben növeli a Magyar Honvédség képességét, hogy rendet és fegyelmet tartson fenn bevehető egységeinél. Mint ismert, az összes harckészültségi követelmények teljesítésére 2004-ig szabott határidőt a NATO.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban: