Vágólapra másolva!
Életfogytiglani, illetve 14 évi szabadságvesztésre ítélte jogerősen a Legfelsőbb Bíróság (LB) az 1998 januárjában elkövetett siófoki taxisgyilkosság két vádlottját hétfőn. A két huszonéves vádlott brutális kegyetlenséggel megölt egy taxist.
Vágólapra másolva!

A Legfelsőbb Bíróság annyiban változtatta meg a Somogy Megyei Bíróság tavaly októberben kihirdetett elsőfokú ítéletét, hogy az elsőrendű vádlott 15 éves fegyházbüntetését életfogytiglanira súlyosbította, és kikötötte: legkorábban 17 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az ítélet tényállása szerint a két huszonéves vádlott 1998. január 25-én éjjel Siófok belterületén leintette a sértett autóját, egy elhagyatott helyre vitette magát, ott a felismerhetetlenségig összerugdosta a taxis fejét, és elvette 12 ezer forintját.

A Legfelsőbb Bíróság indoklása szerint az ítéletben megállapított nyereségvágy, illetve különös kegyetlenség külön-külön is lehetőséget ad az életfogytiglani szabadságvesztés kiszabására, továbbá súlyosító körülmény az is, hogy az előre kiterveltség elemei is megfigyelhetők a cselekményben.

A Legfelsőbb Bíróság szerint a vádlottak "iszonyatot keltő módon" követték el tettüket, akkor, amikor egy korábbi erőszakos cselekményük miatt éppen jogerős, felfüggesztett szabadságvesztésük próbaidejét töltötték.

A másodrendű vádlott vonatkozásában enyhítő körülményként értékelte a bíróság a részletes, beismerő - igaz, utóbb visszavont - vallomást, illetve, hogy kiskorú gyermeke van. A másodrendű vádlott még a nyomozás során visszavonta beismerő vallomását, és azt állította: ismeretlen férfiak kényszerítették a taxis "megleckéztetésére". A Legfelsőbb Bíróság ítélete szerint azonban ezt a vallomást semmiféle adat nem támasztja alá.

Az eljárás során a vádlottak és az áldozat hozzátartozói egybehangzóban kérték az elsőfokú ítélet felderítetlenség és megalapozatlanság miatti hatályon kívül helyezését, valamint új eljárás lefolytatását.

Az áldozat hozzátartozóinak jogi képviselője egy korábbi tárgyaláson elmondta: ügyfelei nincsenek meggyőződve arról, hogy kiderült a teljes igazság.

A sértett egyik hozzátartozója egyébként az elsőfokú eljárásban tanúként arról tett vallomást, hogy az áldozat kábítószeres ügyben tett bejelentést a siófoki rendőrségen. A hozzátartozók szerint nem zárható ki az sem, hogy a brutális gyilkosság valójában ezzel a bejelentéssel van összefüggésben.

(MTI)