Betörték a zámolyi romák ablakait<br/>

Vágólapra másolva!
Betörték a zámolyi romák átmeneti szállásául szolgáló csóri ház két ablakát és két piros horogkeresztet rajzoltak a falra szombat hajnalban. Az eset azután történt, hogy a romák bejelentették: Kanadába akarnak kivándolrolni. Az incidensben senki sem sérült meg, jelenleg a rendőrök vizsgálják az ügyet.
Vágólapra másolva!

Éjszaka üvegcsörömpölésre és sikítozására riadtak fel a romák, de mire kiszaladtak az épületből, már senkit sem láttak. Abban a helyiségben, amelynek betörték az ablakait, 15 kisgyerek aludt, az üvegszilánkok az egyik csecsemő babakocsijára hullottak. Senki nem sérült meg, az ügyben megtették a rendőri feljelentést - közölte Krasznai József, a Fejér Megyei Független Cigányszövetség elnöke szombaton.

Németh Lajos rendőrőrnagy, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az ügyben a rendőrség megkezdte a vizsgálatot.

A zámolyi romák kálváriája három éve kezdődött, amikor akkori otthonaik egy vihar során életveszélyesen megrongálódtak. Az épületet a zámolyi önkormányzat lebontatta, a családokat pedig más lehetőség hiányában a község kultúrházában szállásolta el. Ott két évig laktak, majd végleges lakásaik felépítéséig az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) által felállított faházakban leltek néhány hétig ideiglenes otthonra. Onnan a hideg elől, valamint támadástól tartva az OCÖ segítségével Budapestre mentek, miközben Zámolyon a cigány önkormányzat kht.-ja már megépítette a nekik szánt lakásokat.

A fürdőszobás otthonok közül négy februárban már elkészült, kettőt a következő napokban vehetnének birtokba a családok. Ők azonban nem akarnak Zámolyra költözni, mivel állításuk szerint ott nem érzik magukat biztonságban. Ezért a közelmúltban "ultimátumot" intéztek az OCÖ-höz, amelyben a nekik járó szociálpolitikai kedvezmények igénybevételével felhúzott zámolyi épületek ellenértékeként 20 millió forintot, "három évi szenvedésükért" pedig családonként 3-3 millió forintot követeltek. A kapott pénzből Székesfehérvárott vagy környékén szerettek volna letelepedni. Amennyiben az OCÖ nem teljesíti követelésüket, Kanadába szándékoznak kivándorolni.

Farkas Flórián, az OCÖ elnöke a követelést ízléstelen zsarolásnak nevezte, továbbra is a zámolyi költözést javasolta a családoknak egy korábbi nyilatkozatában. Hozzátette: amennyiben a zámolyiak változatlanul a költözés ellen foglalnak állást, az OCÖ a kivándorlás kivételével más megoldásokról is hajlandó tárgyalni velük.

- Miután követeléseikre az OCÖ-től mindeddig érdemi választ nem kaptak, a zámolyi romák kivándorlásuk ügyében a kanadai nagykövetséghez fordulnak - mondta Krasznai József.

(MTI)

Ajánló: