Diáktársát zsarolta egy 11 éves fiú<br/>

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő zsarolássorozat zajlott két héten keresztül a Mátraalján fekvő nógrádi településen, Taron. A falu iskolájában egy 11 éves fiú 2 évvel fiatalabb iskolatársát többszöri próbálkozással összesen 51 ezer forintjától fosztotta meg.
Vágólapra másolva!

Az idősebb fiú azzal fenyegette meg társát, hogy megveri, édesanyját pedig megöli. Ezzel a módszerrel először ezer, később kettő, öt, illetve tízezer forintokat zsarolt ki a rettegő kisdiáktól.

Az ügy akkor pattant ki, amikor a húsvéti locsolkodásból összegyűjtött perselypénz elfogyott, és a félelemtől remegő gyermek a szülők pénzéhez nyúlt. Otthon gyorsan lebukott, és mindent bevallott. A szülők értesítették az iskolát, a tanárok pedig a rendőrökkel vették fel a kapcsolatot. A zsaroló mindet bevallott, de a pénzt már csak részben tudta visszaszolgáltatni.

Az ügyészség szerint a 14 év alatti fiút nem lehet fogva tartani és kihallgatni.

(HavariaPress)