Visszatérnek korábbi munkahelyükre az egri kórház nővérei<br/>

Vágólapra másolva!
Az egri Markhot Ferenc Kórház 13 és fél százalékos béremelést hajtott végre önerőből. Ennek hatására visszatérnek az intézménybe azok a nővérek, akik korábban máshol kerestek munkát.
Vágólapra másolva!

Tóth-Daru Péter főigazgató főorvos elmondta: az 1800 dolgozót foglalkoztató, az elmúlt évben 3,8 milliárd forintból gazdálkodó intézmény az idén saját erejéből 45 millió forintot fordított illetménykiegészítésre. A béremelés 130 millió forint többletkiadást jelent számukra, ám így a korábbi 14-ről 4,7 százalékra csökkent a betöltetlen nővér-állások száma.
Az elmúlt időszakban 39 új nővért vettek föl, akiknek többsége korábban is náluk dolgozott, ám megélhetési nehézségek miatt eladónak álltak a frissen nyílt nagyáruházakba.

Tóth-Daru Péter közölte, hogy a béremelés egy költség-hatékonyságot javító, racionalizálási program eredménye, amelynek kivitelezését az elmúlt év őszén kezdték meg a jelenleg 1140 ágyas intézményben. Ennek köszönhetően nem csak béremelést tudtak végrehajtani, hanem az intézmény hosszú távú rekonstrukciója keretében megkezdték a sürgősségi osztály, illetve az informatikai rendszer kialakítását is.

A sürgősségi osztály megvalósítását 80 millió forinttal támogatja az egészségügyi tárca, 20 millió forint pedig saját költségvetésből származik. Az osztály a tervek szerint a jövő év elején kezdi meg működését.
Az informatikai rendszer kialakítására 200 millió forintot költenek saját erőből. Ennek kiépítése után számítógépen történik majd a betegregisztráció, a kórlapírás és a labor-eredmények regisztrálása.

A főigazgató közölte, hogy a június elsején megváltozott biztosítói finanszírozás miatt, hasonló teljesítmény mellett, 4 százalékkal csökkenek az intézmény bevételei. "Ez havonta 10 millió forint bevételkiesést jelent a kórház számára" - mondta Tóth-Daru Péter.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 23.)