Megegyezés született a kormány és a fuvarosok között<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Megegyezett a kormány a fuvarozási feltételeket meghatározó kérdésekről a szakma érdekképviseleteivel hétfőn Budapesten. A többfordulós tárgyalássorozat eredményeként hétpontos megállapodást írt alá a kormány a közúti személy- és árufuvarozók érdekképviseleteivel. Ebben többek között a közúti közlekedési szolgáltatók meghatározó, a tárgyaláson részt vevő érdekképviseletei vállalták, hogy az elért eredményeket veszélyeztető akciókat nem kezdeményeznek, és a szeptember 16-án megkezdett tárgyalásokat lezártnak tekintik.

(MTI)