Szájer József szigorúbb országmegítélést vár a romaügyek miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Szájer József (Fidesz), az Országgyűlés európai integrációs bizottságának elnöke szerint az Európai Bizottság idei országjelentése a tavalyinál határozottabb, szigorúbb megállapításokat tartalmaz majd Magyarországgal kapcsolatban a romapolitika vonatkozásában.
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus szerint a zámolyi romák ügye - akik Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultak, 130 millió forint kártérítést követeltek a magyar államtól, egyúttal menedékjogot kértek Franciaországtól - politikai kérdéssé vált.

- A magyar vezetés arról próbálja meggyőzni az Európai Unió tagállamait, hogy a roma-ügy kezelése összeurópai ügy - jelezte Szájer József. Mint mondta, a zámolyiak esete annak ellenére állította előtérbe a magyarországi romakérdést, hogy semmi olyan nem történt, ami alapján a hazai romahelyzet romlását lehetne megállapítani.

Szájer József elképzelhetőnek tartja, hogy a zámolyiak ügye kapcsán néhány EU-tagország esetleg a közép-európai romák tömeges kivándorlásától tarthat, bár e félelemnek - a politikus szerint - nincs alapja.

(MTI)

Korábban:

(2000. október 4.)