Erőszakos közösülés miatt őrizetbe vettek kilenc fiút<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Négy fiatalkorú megerőszakolt egy 13 éves kislányt október 2-án, ezért a Körmendi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított ellenük. A kislányt egy lakóház pincéjében kényszerítették arra, hogy vetkőzzön le, és amikor megpróbált ellenállni, a nyakához egy fejszét szorítottak. Az előzetes letartóztatásban lévő négy fiú mind fiatalkorú, köztük hárman kisegítő iskolások.

A nyomozás során kiderült, hogy tavaly másik négy társukkal három esetben követtek el ugyanilyen bűncselekményt, így most kilenc fiú van őrizetben. Közülük csak egyetlen fiú felnőttkorú, de ő is orvosi kezelés alatt áll.

(HavariaPress)