A rendőrség foglalkozik a környezetgazdálkodási iratokkal <br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információi szerint három héttel a feljelentés megtétele után még nem indult nyomozás a Környezetgazdálkodási Intézet (KGI) ügyében. Mivel ismeretlen elkövetőkkel szemben kezdeményezett eljárást a KGI korábbi vezetője, a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala az általános nyomozati jogkörrel rendelkező rendőrségnek adta át az iratanyagot kivizsgálásra.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK) még nem érkezett meg az ügy iratanyaga, így a rendőrség még nem dönthetett a további eljárásról. Amennyiben a dokumentumok alapján megállapítható az alapos gyanú, a rendőrség nyomozást rendel el. Ha nincs elegendő bizonyíték, feljelentés kiegészítést kérhet, vagy megtagadhatja a nyomozást. A feljelentéssel eredetileg a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala foglalkozott. Az iratok áttanulmányozását követően azonban megállapították, hogy nem tartozik hatáskörükbe az ügy. Ismeretlen elkövetőkről érkezett feljelentés, ezért az általános nyomozati jogkörrel rendelkező rendőrséghez továbbítottuk az iratokat - indokolta a döntést Kandikó Gyula, az ügyészségi nyomozóhivatal vezetője. Mint arról lapunkban beszámoltunk, Mujzer János, a KGI korábbi megbízott főigazgatója tett feljelentést október 31-én az ügyészségen ismeretlen elkövetőkkel szemben az államháztartásnak különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben elkövetett sikkasztás, hűtlen kezelés gyanújával. A dokumentumok Mujzer szerint egyértelműen azt igazolják, hogy az intézet korábbi vezetői pazarló költekezéssel, indokolatlan kifizetések jóváhagyásával 1998 őszétől 500 millió forint vagyonvesztést okoztak az államnak. A KGI vezetői tisztéről időközben lemondott Mujzer utóda, Bender Alajos nem sokkal kinevezése után a Magyar Hírlap laptársának úgy nyilatkozott: a KGI-ben nem tapasztal likviditási gondokat, megkérdőjelezhető az elődje által beadott vizsgálati anyag néhány állítása. A Magyar Hírlap megkereste Mujzer Jánost, aki reméli, hogy a történtek nem a KGI ügyeinek asztal alá söprésének első lépését jelentik.

(Magyar Hirlap)