A Honvédelmi Minisztérium két tervet dolgozott ki a MiG-29-es repülőgépek felújítására<br/>

Vágólapra másolva!
A Honvédelmi Minisztériumnak két elképzelése van a MiG-29-es vadászrepülőgépek korszerűsítésére. Szabó János honvédelmi miniszter beszámolt arról, hogy az egyik variáció 14 gép felújítására vonatkozik 20 milliárd forint értékben, a másik változat szerint pedig 5 milliárd forintot szánnának ugyanennyi gép modernizációjára, ez azonban csak a legszükségesebb rekonstrukciókat foglalná magában.
Vágólapra másolva!

Szabó János közölte: a honvédelmi tárca e hét végéig eljuttatja a kormánynak, valamint a nemzetbiztonsági kabinetnek a MiG-29-esek korszerűsítésével kapcsolatos előterjesztését. Ha a kisebb összegű csomag mellett döntenek, akkor elképzelhető használt repülőgépek beszerzése is, azonban jelenleg erre sincs pénz.

Új vadászrepülőgépek beszerzésével kapcsolatban csak annyit mondott, hogy még jelenleg is várnak ajánlatokra, és az összes ismeretében fél évet venne igénybe a beszerzési program kidolgozása.

A svéd Saab és a brit BAe Systems légiipari és elektronikai vállalat Gripen harcigépek gyártásával foglalkozó vegyes vállalata 24 repülőgép eladására tett ajánlatot Magyarországnak 2005-ös szállítási határidővel, pénzügyi és ipari együttműködési javaslattal kiegészítve. A cégcsoport mindezt szerdán, budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be. Az ajánlatban szereplő vételárról nem beszéltek, de tájékoztatásuk szerint 15 éves futamidejű hitelcsomagról van szó, 5 éves tőketörlesztési türelmi idővel.

(MTI)