Rendőri megfigyelés alá helyezték Mitterrand fiát <br/>

Vágólapra másolva!
Rendőri megfigyelés alá helyezték és beidézték kihallgatásra csütörtökön Jean-Christophe Mitterrand-t, a volt elnök fiát. Az ifjabb Mitterrand-t egy francia-afrikai fegyverszállítással kapcsolatos pénzmosási ügyben már másodszor vette elő a párizsi rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az ifjabb Mitterrand-nál december 1-jén házkutatást tartottak, és ugyanezen a napon átvizsgálták Jacques Attali, a volt elnök tanácsadójának, a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank
egykori igazgatójának lakását és irodáját is. Jean-Charles Marchiani, a Tömörülés Franciaországért (RPF) párt európai parlamenti képviselője, akit akkor szintén meghallgattak, annyit árult el a nyomozóknak, hogy a közelebbről nem körvonalazott fegyvereladási ügylet "elsősorban a hadseregre és a biztonsági szolgálatra tartozik".

Új szereplője a történetnek a sikeres író, Paul-Loup Sulitzer, akit csütörtökön szintén rendőri megfigyelés alá vontak ugyanezzel a pézmosási esettel összefüggésben.

A Mitterrand fiút a hónap elején tanúként hallgatták meg a bűnügyi rendőrség pénzügyi visszaélésekre szakosodott osztályán. A vizsgálatról csütörtökön kiderült, hogy Angolába irányuló, illegális fegyverszállításról van szó, amellyel összefüggésben a néhai elnök fia - aki 1986 és 1992 között az Élysée afrikai ügyekben illetékes tanácsadója volt - állítólag több százezer frankot vett fel a fegyverkereskedelemmel foglalkozó Brenco International cég vezetőjétől. Pierre Falcone igazgatót december 1-jén börtönbe zárták.

Az ügylettel kapcsolatba hozható személyek nevét tartalmazó kazettát a közelmúltban találták meg a nyomozók. A francia politkai és közélet számos képviselőjén kívül egy Arcadi Gaydamak nevű
milliárdos vállalkozó is feltűnt a listán. Az orosz születésű, de négy - izraeli, francia, angolai és kanadai - állampolgársággal is felszerelt férfi ellen nemzetközi körözési parancsot adtak ki. Gaydamak számos angolai ügyletben volt partnere Pierre Falcone-nak, aki az ifjabb Mitterrand-t kiterjedt afrikai kapcsolatai miatt vonta be állítólag az üzletbe.

(MTI)