Molnár szerint az elnökség Gödön nem döntött Liebmann menesztéséről <br/>

Vágólapra másolva!
Molnár Róbert kisgazda képviselő elmondta, arra kérték, hogy írja át az FKGP országos elnökségének gödi ülésén készült jegyzőkönyvet. Molnár szerint Gödön az országos elnökség csak arról döntött, hogy a budapesti alapszervezet főtitkárát menesztik.
Vágólapra másolva!

Molnár Róbert kisgazda képviselőt - elmondása szerint - Bernáth-Varga Balázs, a párt főtitkára arra kérte, hogy írja át a gödi országos elnökségi ülés általa vezetett jegyzőkönyvének a fővárosi vezetésre vonatkozó határozatát.

Erről a kisgazda honatya pénteken nyilatkozott az MTI-nek.

- Nem voltam hajlandó arra, hogy Bernáth-Varga Balázs főtitkár igényei szerint átírjam a határozatot - mondta Molnár Róbert.

A politikus megerősítette korábbi kijelentését, miszerint az FKGP országos elnöksége Gödön a fővárosi vezetéssel kapcsolatban kizárólag arról döntött, hogy a budapesti szervezet főtitkárát le kell váltani.

- Valóban volt vita Liebmann Katalin személyéről, akit leginkább Torgyán Józsefné Cseh Mária bírált. Többen azonban azt hangsúlyoztuk, hogy Liebmann Katalin népszerű politikus, aki kifogástalan munkát végez - idézte fel a történteket a kisgazda képviselő.

Az FKGP-t ért kritikákról azt mondta: elkerülhetetlen a párt reformja, ami viszont személycserék nélkül nem megy.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.05.)