Ismét elutasították az MTV Rt. elnökének 2001-es üzleti tervét<br/>

Vágólapra másolva!
Ismét visszadobta a Magyar Televízió vezetőjének idei üzleti tervét a kuratórium elnöksége. A testület már többször utasította az elnököt: dolgozza át elképzeléseit. A mostani kifogás az volt, hogy a kuratórium elnöksége 2,5 milliárdos megtakarítást lát szükségesnek a műsorkészítésnél, ezt azonban nem dolgozta ki részletesen a menedzsment.
Vágólapra másolva!

Sokadszorra nem fogadta el a Magyar Televízió vezetőjének idei üzleti tervét a kuratórium elnöksége. A kormánypárti delegáltakból álló testület előbb a Szabó László Zsolt által tervezett tízmilliárd forintos veszteséget sokallta. Ennek lefaragására egyebek között a műsorkészítés költségeinek 2,5 milliárd forintos kurtítását írták elő.

Szabó a részletek kidolgozásával Szenes Andrea alelnököt bízta meg, aki azonban csak vázlatosan készítette el a takarékossági intézkedéseket. A lap értesülése szerint Szabó és Szenes között feszült a viszony, amely különösen azt követően mérgesedett el, hogy az elnöknek tudtára adták, távoznia kell. A tévé vezetésével ugyanakkor várhatóan nem a Torgyán József által ajánlott alelnököt bízza meg a kuratórium.

A MH úgy tudja, hogy az üzleti tervet még Szabó László Zsolt nyújtja be a civil delegáltakkal kiegészült teljes kuratóriumnak. A tervek szerint ezt csütörtökön tette volna meg, az elnökség által elrendelt átdolgozás miatt azonban erről csak februárban tárgyal a kuratórium. A kuratórium nullszaldós üzleti tervet vár Szabó László Zsolttól. A Magyar Televízió tavaly az igen szerényre, valamivel több mint négymilliárd forintra tervezett hirdetési bevételeket sem érte el, és a vártnál kisebb megtakarítással járt az ezerfős létszámleépítés is. A közszolgálati televízió szinte teljes egészében felélte vagyonát, alaptőkéjét 16 milliárdról 1,2 milliárdra szállították le.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 18.)