Kövér aggódik, hogy az ellenzéki pártok elveszik a társadalom életkedvét<br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz országos választmánya elfogadta a párt idei költségvetését, és jóváhagyta a tavalyi büdzsé zárszámadását, valamint kijelölte a következő tisztújító kongresszus időpontját. A választmány előtt a Fidesz elnöke, Kövér László politikai helyzetértékelést tartott, mely nagyrészt az ellenzék ostorozásáról szólt.
Vágólapra másolva!

Kövér László helyzetértékelésében elmondta, a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre. A legnagyobb kormányzópárt elnöke az ülésen pártja szempontjából értékelte az ország helyzetét. Kövér úgy látja, a magyar társadalom állapotát tekintve fordulat értékű változások zajlanak, s ezek közül a legfontosabb az, ami a közhangulatban, a lelkekben, a gondolkodásban következik be. Kövér László a kormány eredményei között adott számot a munkanélküliség csökkentéséről.

Kifogásolta, hogy az elmúlt két és fél évben a kormány az MSZP-SZDSZ meghatározta ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott. Kövér László attól fél, hogy az ellenzéki pártok elveszik a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint kérte őket, hogy hagyják abba az áskálódást külföldön a kormány ellen.

A politikus szerint az MSZP és az SZDSZ 98-ban a választásokat unalomba fullasztotta, 2002-ben pedig az undorba akarja fullasztani. Kövér László megítélése alapján a jelenlegi kabinet és elődje közötti felfogás azon is jól tetten érhető, hogy miként ünnepelte az ország az 1996-os, a honfoglalásra emlékező és miként a 2000. millenniumi évet. A kérdés kapcsán a Fidesz elnöke a millenniumra emlékező polgárok nevében az általa szellemi "homlesseknek" titulált ellenzéki értelmiségiektől kikérte, hogy gúny tárgyává tegyék az ünnepet. - Ne irigykedjenek azokra, akiknek szellemi fedél van a fejük felett - szólított fel Kövér László.

A politikus hangsúlyozta, hogy a média nem számol be reálisan az elért eredményekről. Hallgatóságának azt tanácsolta: ha nem tudják kivágni az erdőt, kerüljék meg azt. Vagyis amerre járnak folytassanak párbeszédet az emberekkel, és kommunikálják a valóságot.

A Fidesz elnöke úgy vélekedett: azoknak az úgynevezett jogvédő romavezetőknek, akik soha nem láttak közelről romatelepet, és akik a Rózsadombon, illetve a Gellért-hegyen laknak, abba kellene hagyniuk az uszítást, és párbeszédre kellene törekedniük.

A pártelnök beszédét követően az országos választmány elfogadta a Fidesz idei költségvetését, és jóváhagyta a tavalyi büdzsé zárszámadását. A testület a Fidesz következő tisztújító kongresszusát május 5-ére, illetve 6-ára hívta össze.

(MTI)

Ajánló: